Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1881
Index
— 104 — 3014. sz. Huszár Károly „Szent Beszédei" ajánltatnak. 3018. isk. Vukic György a tanitói pályától eltiltatik. 3019. isk. Zelles Etelka tanitói okleveelreszett. kötelezettséggel tartoznak, s arra egyházmegyei uton szoritandók is; ellenben az 500 frtnál csekélyebb javadalmuak e nemű költségeik fedezését a kegyúr kincstártól várhatják. 6) Arra ügyelni, vájjon az 5. pont alatt érintett tartozás kit terhel, a gazdasági kezeléssel megbízott tisztviselők szoros kötelessége, kijelentetvén : hogy azon hivatal vagy község, mely 500 írtnál nagyobb javadalom lelkész lakásán kisebb javításokat hoz javaslatba, avagy vitet véghez, a lelkész elleni viszkereset fentartásával a kincstárnak innen eredett kárait megtéríteni tartozik. 7) A két utóbbi pontból kifolyólag kegyúri papi lakok jókarba helyezésére irányuló jelentéseknél a gazdasági hivatalok elmulaszthatkmul tartoznak az illető lelkész jövedelmeire mindenkor tüzetesen kiterjeszkedni. 8) Az 1-ső pont kiegészitésekép megjegyeztetik, hogy az istálók és kocsiszínek szükséges melléképületeknek jeleztetnek oly községekben, hol a lelkész lovakat vagy teheneket kénytelen tartani, az ily szükséges melléképületek felemeléséhez a község területén rendelkezésére álló könynyebb nemű auyagoknak természetbeni kiszolgáltatásával a kegyúr kincstár is hozzá járul. A lelkészi lakások és melléképületeinél felmerülő javítások, tatarozások jövőre a fentebbiek szempontjából lesznek megbirálandók s a költségvetések ezek értelmében szerkesztendők. Kelt Budapesten, 1881. oktober hó 4-kén. Buzetzky s. k. A másolat hiteléül Budapest, 1881. november hó 20-kán. Knazoviczky Sándor s. k. Kalocsán, 1881. deczember hó 4-kén. Huszár Karoly Fehér egyházmegyei esperes és zsámbóki plébános történetekkel ós magyar közmondásokkal közbeszött Egyházi Beszédeinek hetedik évi folyamát bocsátotta közre az egyházi hatóság jóváhagyásával. Ezen szent beszédek, melyeknek ára 2 frt. 50 kr., a t. cz. lelkészkedő Papság figyelmébe ajánltatnak. Kalocsán, 1881. deczember hó 8-án. Vallás- és közoktatási m. kir. Ministertől. 35,321. szám. Vukic György, volt horvát határőrvidékben crkvenibok községi tanitó , hivatalos teendőinek elhanyagolása, valamint a vallás ós erkölcsiség súlyos megsértése miatt, illetékes főhatósága által a tanitói pályától eltiltatván, ezen eltiltást Magyarországra is ezennel kiterjesztem. Miről van szerencsém a főtisztelendő egyházm. főhatóságot további szives intézkedés végett tisztelettel értesíteni. — Budapest, 1881. november hó 23-án. — A minister meghagyásából : Gönczy Pál s. k. min. tanácsos. Kalocsán, 1881. deczember 7-ón. Vallás- ós közoktatási m. kir. Ministertől. 32,194. szám. Zelles Etelkának az 1879. évi 96. sz. a. a budapesti VI. ker. tanitónőkópezdében