Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1878
Index
— 64 —' "ugy a mindennapi, mint az ismétlő tanonczokat tót és magyar nyelven oktatni, — a tanitó a kántori teendőkben segiteni, a tanítónő kézi munkákban oktatni. E három utóbbi állomásra pályázók kellőkép felszerelt folyamodványaikat az illető katb, iskolaszékhez czimezve, aug. 10-ig kerületi tanfelügyelő-esperes ft. Balogh György czimz. kanonoknak Bácsba küldjék. 14,716. számhoz. Pályázat. Lackenbacher Salamon, Henrik, Bernát és Jakab testvérerek a bibliai tudomány tanulmányozásának előmozdítása végett katholikus hittudományi tanulók*illetőleg áldozárok részére 15—20 biblia vers héberből arabra teendő legjobb fordításért örök időre évenkinti 450 pengő vagyis oszt. értékű 472 frt 50 krt alapítottak pályadíjul. .Minthogy pedig az 1876. és 1877. évben pályázó nem jelentkezett, a pályadíj az alapító levél értelmében a jelen évre annak háromszoros összegében azaz 1417 frt. 50 krban állapíttatott meg. — A feltételek következők : 1-ör. Mózes öt könyvének mindenikéből (leszármazási lajstromok kivételével) sors által 3 — 4 versből álló hely szemelendő ki, mely héberből arabra fordítandó. — Arab szótár használható ugyan, azonban két egyenlően jó fordítás között a szótár nélkül készülte az előny. Legjobb fordításul az tekintendő, mely a londoni Polyglottehez legközelebb áll. 2-or. A versenyben azon belföldiek vehetnek részt, kik a hittudományi tanfolyamot a bécsi prágai vagy pesti egyetemen a jelen, vagy a legközelebbi lefolyt tanévben, vagy pedig 2 legfeljebb 3 évvel előbb végezték és a kath. presbyteratust felvették. Egyenlően jó fordításoknál az elsőség azé, ki a hittudományi tanfolyamot legközelebb fejezte be. — 3-or. A verseny a bécsi, prágai és pesti egyetemen tartandó s a dolgozat 12 óra alatt elkészítendő. Rövidebb időköz viszonylagos előnyül szolgál. — Ezen dijra nézve a pályázat Bécsben f. 1878. évi november 26-ra, Pesten ós Prágában pedig 1878. évi november 29-re tűzetik ki. — A pályázók kötelesek képességüket az illető egyetem hittudománykari dékánjánál legalább 3 uappal előbb okmányilag igazolni. — Budapesten,. 1878. junius hó 14-én. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. Ministerium. Kalocsa, 1878. juniushó 7-én In absentia Suae Excellentiae Avchi-Episcopalis : Franciscus Lichtensteiger, m. pr. Generális Vicarius Archi-Episcopalis. 994. sz. Xaekeabaelierféle ösztöndíjra pályázat.