Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1875

Index

— 51 — i\r. IX. TÓTISZTELENDŐ ÉS TISZTELENDŐ PAPSÁGUNKNAK ÉS SZERETETT HÍVEINKNEK ÜDVÖZLET ÉS ÁLDÁS AZ ÚRTÓL ! M int egy hatalmas folyó majd zavartalanul haladván medrében nyugodt méltóságának kedves kepével megörvendeztet, majd a fölzúdult elemektől csapkodott hullámaiban megháborodván az egymásba ütközött természeterők pusztító harczát tünteti föl előttünk : úgy az egyes emberek s az egész emberiség testi s erkölcsi életfolyamának is jóban, roszban megvannak nyugalmas napjai, de nem hiányzanak az egyéni és társadalmi téren időről időre jelentkező háborgások időszakai sem; — megvannak az önmagában bizó embernek — az egyeseknek mint nemzeteknek — nyugodtan élvezett örömperczei, de ismét be-be-következnek a képességűkben szintúgy, mint reményeikben megcsalatkozottaknak erőszakos kiábrándulásaik, midőn leikökben megháborodva látják , hogy a körülmények hatalmánál, elméjök korlátoltságánál, akaratjuk gyarlóságánál fogva magukra hagyatva czélt nem érnek, képzelt boldogságuk álomképei a rideg valóság elől elenyésznek. S boldogok ők, ha ilyenkor belső sugallatuk ahhoz fohászkodtatja föl őket, ki, miután teremtette az embert s egyéni és társadalmi föladatokat tűzött elébe , czélhoz is óhajtja juttatni őt; látva szükségeit, eszközöket nyújt kielégitésőkre; szemlélvén tehetetlenségét, erőt ad az üdvös működésre; tévedései és gyarlóságai közepette orvosságot készit, hogy kiépüljön, boldoguljon. „Az igazak kiáltottak", mondja méltán a zsoltárnok, „és az Úr meghallgatta őket „és minden szorongásukból kiszabadította őket, közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes színűek, és az alázatos lelkűeket megsegíti." 33-ik Zsolt. 18. 19. A mennyei segélyért való folyamodás szükségét érzik mindenkor azok, kiket Istennel szorosb összeköttetésben tart élő hitök, gyöngéd lelkiismeretük; — de érzik időről i^őre ellenállhatatlanig. a világ gondjai és örömei által inkább lebilincselt lelkek is. Mert ha egy időre megfeledkeznének is arról, kitől minden „jó adomány, minden tökéletes „ajándék" jön, Jak. I, 17. reá fordítja szemeiket a testnek fájdalma, a halandókra ezer alakokban nehezedő földi nyomor, a teljes boldogság utáni vágyakodásnak kielégítheti ensége, a vagyoni károsodások, családi keserűségek, a kedvesek halála, méltatlan üldöztetések, becsületes munkásságunk sikertelensége és a kedély-életnek azon üressége, melyet, ha Isten szeretete nem tölti ki azt, maga után hagy a föld bármennyi örömeinek élvezete, javainak birtoka. Oh igen is! az, mi belsőnkben Istenre és élvezetére teremtetett, az a közéje és Isten közé állott mulandóságok fölé emelkedve fölíölsohajt Istenéhez : Könyörülj rajtam. S ha egy időre jól is érzi magát az Istentől elfordúlt ember bűnös üzelmében; ha a kedves érzés, melyet a világ dolgainak szeretete, hatalmának gyakorlata, dicsősége, kényelmei, kedvezései gyújtanak neki, elfojthatja is egy időre az Istenre és szent akaratjára, Ígéretére s fenyegetésére Ci re. Lit. Nr. IX. 1875. 1 Nr. 408. Jubilaeum annunciatur.