Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1875

Index

— 36 — elvetem azok czélját, kik ezáltal a vallási közönyösséget, — mely, fájdalom, napjainkban nagyon elharapódzni látszik, — iparkodnak táplálni. Sokan fejtegették már azt, kit illet az elsőbbségi jog a nevelésnél, az államot-e, vagy a felekezeteket. Erre annyit akarok mondani, hogy az államnak biztosabb és szilárdabb fönállhatása tekintetéből épen úgy vallásos és erkölcsös polgárokra van szüksége, valamint a felekezeteknek; s tudtommal egyik hazai felekezet vallása sem zárja ki magából az állameszmét és mindegyik a hazaszeretetre, a király iránti tiszteletre és a polgári kötelességek hű teljesítésére tanítja és buz­dítja híveit. Ami pedig magát a vallást illeti, akár lényegében, akár külső formáiban, az az egyéni jogból kifolyólag minden embernek saját lelkiismeretszabadságára bizatik. De mi is lehetne inkább czélja az államnak, a vallás ápolása-e vagy annak mellőzése? Utóbbi esetben az állam nem tett eleget kötelességének, mert a felekezetek hívei vallásukat híven megőrizni akarják, az államnak pedig szoros kötelessége polgárainak érdekeit támogatni és jogaikat minden irányban biztosítani. Én azért a felekezeteket tartom hivatottaknak és illetékesebbeknek hiveik erkölcsi nevelését vezetni és eszközölni. Homlokegyenest ellenkezik ama két eszme: neveljünk, de a vallással ne törődjünk! "Váljon mire fogjuk akkor fektetni a nevelést, honnan nyerjük ahhoz az irányt ós honnan merítjük ah­hoz az elveket? Ha számolunk, annak vannak szabályai, ha dolgozunk, annak vannak biztos módjai,, melyek szerint azt könnyebben végezhetjük és ha nevelünk, elvekkel kell bírnunk, a melyekre és a melyek szerint a nevelésben építhetünk. Itt az a kérdés merül föl, a felekezetnélküliségnél a nevelésben megállhatna k-e ama elvek és jó sikerrel alkalmazhatók-e azok, melyeket a felekezeti nevelés magá­nak megkövetel ? Bizonyára nem. Azért leghelyesebb, legczélirányosabb mind a népnevelésnél,, mind pedig a tanító-egyletek alakításánál, mint az előbbeninek kifolyásánál, híven megőrizni a fele­kezeti alapot. II. Marx Márton parabutyi tanítótól. Nicht zu verkennen und nicht zu láugnen ist der daraus entspringende Nutzen, wenn die­jenigen, die sich mit Volkserziehung befassen, zur erfolgreicheren Förderung ihrer Zwecke in Vereine zusammentreten, wozu sie ohnehin auch durch das Gesetz angewiesen sind. Zweckentsprechend er­scheint es darum zur schriftlichen Ausarbeitung und zur Debatte in den Lehrerkonferenzen folgende Sátze aufzustellen. a) Eefördern die Yolkslehrer-Vereine oder Selbstbildungskreise wirklich jene Zwecke, für welche sie gegründet zu werden pflegen, námlich : die Hebung des moralischen, geistigen, gesell­schaftlichen und materiellen Zustandes der Volksschullehrer und dadurch mittelbar die Verbesse­rung der Volkserziehung ? b) Wodurch können die erwáhnten Zwecke erfolgreicher gefördert werden, durch confessio­nelle oder confessionslose Vereine ? Ausarbeitung. In der Natúr eines jeden Menschen liegt das Bedürfniss mit andern Menschen zu verkehren. Kinder habén ihre Gespielen, withlen sich Kameraden und schaffen sich ihre Gesetze; Erwachsene suchen Gesellschaft und theilnehmende Freunde; Alles strebt nach Ein-

Next

/
Oldalképek
Tartalom