Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1870
Index
— 35 — Sr Nr. V. )ubnexum ministerial e rescriptum ddo 4-ae curr. sub Nr. 4288 editum pro exacta observantia hisce communicatur : A vallás és közoktatási magy. kir Ministertől 4288. szám. A honvédelmi m. kir. Ministernek f. évi február 14-én 3499 sz. a. hozzám intézett átirata szerint a szabadságolt vagy tartalék állományhoz tartozó katona egyének elhunytáról szóló halotti bizonyítványok körül azon szabálytalanság fordul elő, miszerint egy részt a szóban levő halotti bizonyítványok csupán oly alkalommal küldetnek meg az illető katonai parancsnokságoknak, midőn az elhűnyt, — a haláleset felöl tudomással nem bíró katonai parancsnokság által behivatik, vagy midőn személyét illetőleg valamely tárgyalás indíttatik; másrészt pedig még ez esetben is a beküldött halotti bizonyítványban a katona halálát okozta betegség nemének megnevezése leggyakrabban hiányzik. Minthogy pedig imént érintett helytelen eljárás által egyrészt a szabadságolt és tartalékos katonák létszámának nyilvántartása, másrészt a halálokozta betegség nem tudása miatt az előforduló betegségekre nézve előirt statistikai adatok előjegyzése meghiusittatik; a m. kir. honvédelmi Minister, a kezdetben idézett átirata szerint az összes törvény hatóságokat egyidejűleg felhívta : hogy a szóban levő szabályellenesség megszüntetése czéljából jövőben a szabadságolt, vagy tartalék állományhoz tartozó katonák haláleseteiről szóló, s a halálokozta betegség felemlítését is magában foglaló halotti bizonyítványokat, az illető katonai parancsnokságokhoz mindig ideje korán küldjék meg. Miről is a főtisztelendő fő-egyházmegyei hatóságot oly megkereséssel kívántam tudósítani, miszerint az alárendelt lelkészi hivatalokat, a halálnemeknek a halotti anya-könyvekbe, és az ezekből készített kivonatok, illetőleg halotti bizonyítványok illető rovataiba leendő pontos bejegyzésére kellőleg utasítani szíveskedjék. — Budán 1870-ik évi Mártius hó 4-én. Minister űr meghagyásából : Dr. Samassa József osztálytanácsos. Coloczae, die 14-a martii 1870. E> ixcelsi cultus et publicae institutionis Ministerii intimatum ddto 2-ae Martii a. c. sub Nro. 3935 emanatum pro statu directivae notitiae hisce communicatur. A vallás és közoktatási magyar kir. Ministertől 3935. szám. „Nagyméltóságú Érsek úr." A császári és királyi vallás és közoktatási Ministerium f. évi február hó 15-én 8636. — számról kelt közlése szerint, a következő egyének találtattak alkalmatlanoknak a tanítói hivatal nyilvános valamint magán-intézeteknél való viselésére : 1. Kernmayer Mátyás utóbb tanító Liesereggben Karintiában lopás miatti elitéltetése következtében. 2. Wiesler János 25 éves utóbb tanító Grlödnitzben Karintiában paráználkodás miatt történt börtönre való elitéltetése folytán, s végre : Nr. 286. Ministeriale rescriptum de extractibus defunctorum Militum. 175. sz._ isk. ' Kernmayer, Wiesler és Pfannhauser a tanitóiliivataltól megfosztatnak.