Fischerné Grócz Zita - Lakatos Adél - Matula Imre (szerk.): Krisztus követségében. Missziók és misszionáriusok - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 5. (Kalocsa, 2010)
A jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek kínai missziós tevékenysége 1922-1950 között
A misszionáriusok első keresztjei — kezdeti nehézségek. Utazás az ismeretlenbe, alkalmazkodás a tamingi éghajlati viszonyokhoz A misszionáriusok Marseilles-en, Nápolyon vagy Trieszten keresztül, általában hajón (pl. a Lloyd Triestino Hajózási Társaság tengerjáró hajóin) utaztak Sanghajba. Az utazás majd egy hónapig tartott, s általában még a legedzettebb szerzeteseket is megviselte a hosszú tengeri „hánykolódás”. A kiutazás meglehetősen költséges dolog volt, 1930-ban pl. 2250 pengőt kellett fizetni a hajóútért, ami egy egész vagyont jelentett akkoriban. 1940 nyarától, amikor Olaszország belépett a második világháborúba, megszakadt a tengeri összeköttetés Kínával. Ekkortól kezdve a misszionáriusok nem kevésbé kalandos úton, Moszkván keresztül a transzszibériai vasúton juthattak el leendő állomáshelyükre. Sanghajból a misszió központjához, Taminghoz a legközelebb eső, mintegy nyolcvan kilométerre lévő hantani vasútállomásig vonaton utaztak. A maradék utat pedig ökrösszekéren vagy riksákon tették meg. A kínai útviszonyok nem egyszer komoly próbára tették a hittérítőket, akik számára a legfontosabb közlekedési eszközt a bicikli jelentette. Horváth Sándor S.J. röviden így írt erről 1929-ben, egyik levelében: „...ott az út, ahol az ember jár. "Koch István S.J. 1934-es levelében a következőket olvashatjuk: „A kínai bicikliút nem rosszabb, mint egy baranyai agyagos dü- löút erősen felázva, szekerek által néhány araszonként felvágva és hirtelen keményre száradva. A különbség csak az, hogy otthon a kutyának sem jut eszébe ezen biciklizni. ” A Kínába érkező misszionáriusokra újabb próbatétel várt: alkalmazkodniuk kellett az ország éghajlati viszonyaihoz, ami sokszor nehezen ment és megviselte a szervezetüket. Eszak-Kínában, a tamingi misszió területén kontinentális éghajlat uralkodott. A hideg teleket, viszonylag hűvös, szeles tavasz, forró, csapadékban gazdag nyár és kellemesen meleg, csapadékmentes ősz követte. Nyáron nagyon kellett vigyázni, nehogy napszúrást kapjanak a szerzetesek. Gábor István jezsuita pl. napszúrás következtében hunyt el. 1930 nyarán Tamingból biciklin indult el a misszió déli részén található Puyangba (régebbi neve: Kaichow), hogy megnézze az ott felépített lourdes-i barlangot. A forró júniusi hőségben napszúrást kapott, s már lázasan érkezett Puyangba, ahol még aznap meghalt. Külön gondot jelentett a téli nagy hidegek túlélése. A külmissziókban dolgozó szerzetesek ilyenkor is állandóan úton voltak, biciklin közlekedtek az egyes települések között a nagy távolságok miatt, s általában fűtetlen szobákban aludtak. A kínai házakból alapvetően hiányoztak a fűtésre szolgáló eszközök. Ha a hőmérséklet jóval fagypont alá süllyedt, akkor állítottak csak be szénnel fűthető kályhát a szobába, ami így egyrészt büdös volt, másrészt roppant veszélyes is. Herpy Károly S. J. missziós körúton Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára, Szarvas Miklós hagyaték
