Fischerné Grócz Zita - Lakatos Adél - Matula Imre (szerk.): Krisztus követségében. Missziók és misszionáriusok - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 5. (Kalocsa, 2010)
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek beköszöntője
1 Jézus utolsó parancsa a tanítványokhoz ez volt: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” /Mt 28,19-20/ Ennek a parancsnak a teljesítése az idők végezetéig tart, s ha valamikor értelmes lényeket találnának a Földünkön túl, azokra is vonatkozna a küldetésünk. Jézus egy példázattal érzékeltette, hogy milyen lesz a küldetésnek a kibontakozása, amikor a kicsiny mustármagból hatalmas ve- teménnyé növekedő cserjéről tanított, amelyen helyet foglalnak az ég madarai. Vagyis az Egyház minden népnek szálláshelyet biztosít falai között. Lehetne azt mondani, hogy a missziók története a civilizációnak és kultúrának is a története, mert a Krisztus követségében járók a kinyilatkoztatott tanítás mellett az emberiség egyéb más értékeit is továbbították a térítendő népek számára. Ugyanakkor tőlük tudtuk meg a távoli népek történelmét, életmódját. így volt ez magyar földön is, ahová Szent István királyunk a pápától és a szomszéd keresztény népektől hittérítőket kért. Magyar földön annyira megerősödött a kereszténység, hogy már nekünk is jutott erőnkből más népek misszionálására a legtávolabbi vidékeken. Ezt bizonyítja Kalocsa városában egykor élt jezsuita szerzeteseknek és a kalocsai iskolanővéreknek a múltja. Egészen Távol-Keletig eljutottak, ahol ma is vannak olyan keresztények, akik tudatában vannak annak, hogy nemcsak Európából, hanem Magyarországról, egészen pontosan Kalocsáról is jöttek a misszionáriusok. Az ő fáradtságos munkájuknak, amely sokszor börtönnel, szenvedéssel és vértanúsággal járt, állít egyebek között emléket az Érseki Könyvtár és Kincstár kiállítása. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek