Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)
LECTORI SALUTEM! A Kalocsai Főegyházmegyét kétszer alapították: először Szent István királyunk, Asztrik püspök vezetésével, másodszor a több mint másfél százados török hódoltság után. A második újrakezdés több neves kalocsai érsek személyéhez kötődik, akik közül kiemelkednek a Patachich család tagjai, Gábor és Ádám. Az egyház történetében a rokonok támogatása, a nepotizmus általában negatív jelentésű, de az ő esetükben Szent Ágoston aforizmája elmondható: „O, felix culpa!” (O, szerencsés vétek). Mindaz a jövő, amit Patachich Gábor, Ádám nagybátyja eltervezett, az unokaöcs által mai napig ható jelenné vált. Ezek után érthető, hogy miért van szükség Patachich Ádám személyét méltató emlékülésre, a róla kiadott emlékkönyvre. Biblikus alapon azt mondhatnánk, örök emlékezete van az igaznak (111. zsoltár), de nemcsak az Úr tartja őket számon, hanem mi is, akik tisztelettel emlékezünk rájuk, okulunk életükből, műveikből, és példájukból ma is követhető tanulságokat vonunk le. „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot. A hívő eljár ősei sírlakához, és gyújt régi fénynél új szövétneket. ” Ezekkel a gondolatokkal indítom útjára a tanulmánykötetet, köszönetét mondva mindazoknak, akik az emlékezésben közreműködtek. Kívánom, hogy váljék nemes passzióvá az Olvasó számára! Kalocsa, 2005 karácsonyán Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek