Lakatos Andor (szerk.): A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti sematizmusa 1777-1923 - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 3. (Kalocsa, 2002)

A) Bevezető

A.) BEVEZETŐ kapcsolatban az 1734 (1819) jelzés azt jelenti, hogy 1819-től kezdődően mindvégig 1734 szerepelt alapítási évként a sematizmusokban, s ha ugyanitt több évszámot és hivatkozást találunk, akkor a közölt adat az idők során változott, s értelemszerűen az utolsó változat maradt a végleges. A különféle hivatalok betöltésével kapcsolatban a félreértések elkerülése végett minden esetben közöltük a záró évszámokat is, az adott időszakban hivatalt betöltő személy egyéb megbízatásainak megjelenését azonban már csak kezdő évszámokkal jelöltük, és csak abban az esetben alkalmaztunk záróévszámokat, amennyiben az említett megbízatás a hivatal betöltésének időintervallumánál rövidebb volt. A sematizmusokra utaló hivatkozások sora egy-egy hivatal esetében kronológiailag nem mindig folytonos. Ennek egyik oka, hogy nem adtak ki minden évben sematizmust, s a hiányzó évfolyamok hivatkozásai így értelemszerűen nem szerepelhetnek, másrészt pedig a sematizmusok adatai is változtak, időnként bizonyos hivatalok és tisztségek eltűntek, majd újra megjelentek. Nem jelent meg sematizmus a következő években: 1788, 1846, 1849- 1850,1898,1916-1918,1920,1922. Az évek során a helyesírás, a terminológia, a nevek írásmódja természetesen változott, s ezeket a változatokat általában mi is megtartottuk. Egy-egy kifejezésre, névre így több variációt is találhatunk, pl. az esperesek említésével Vice-Archi-Diaconus, vice-archi- diaconus, V-A-D, és v-a-d formában is találkozhatunk. Az utólagos egységesítés részben talán egyszerűbb használatot jelentett volna, így viszont több maradt a sematizmusok közléseinek eredeti formájából, változatosságából, ízéből. A gyakran előforduló latin fogalmakkal és rövidítésekkel kapcsolatban ajánljuk a latin kifejezések gyűjteményének használatát (ld. a függelékek között), a könyv tartalmának áttekintéséhez pedig a kötet végén található részletes tartalomjegyzéket. A plébániák és a népiskolák ismertetésének esetében az adatközlés sajátosságairól külön bevezetők készültek, ezek az említett fejezetek elején olvashatók. A sok-sok adat feldolgozása, közlése során nemcsak az elődök, hanem minden bizonnyal mi is követtünk el hibákat. Végezetül ezekért a hibákért kérjük elnézésüket. Sikeres tájékozódást, jó kutatást kívánunk! Illusztráció az 1779-es sematizmusból 11 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom