Lakatos Andor - Sarnyai Csaba Máté (szerk.): 1848/49 és ami utána következett… Válogatott dokumentumok a Kalocsai Érseki Levéltár 1848-1851 közötti anyagából - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 1. (Kalocsa, 2001)
II. Egyházi tanácskozmányok és reformtörekvések
II. EGYHÁZI TANÁCSKOZMÁNYOK ÉS REFORMTÖREKVÉSEK tehetség a célra nem vezető scripturistikát165 mellőzni. Jónak látá a plébános és káplányi jellemzéseket (informatiok)166 egészben félre tenni, mintha azok bölcselet azon erkölcsi elvével, mely azt tartja, hogy mindenkiről, még a rossz rá nem bizonyít[t]atik, jónak szükség tartani, ellentétben állanak, és midőn a gyenge lelkiisméretűeket mivel az azokban foglalt pontokra lehetetlen kimerítő és a felebaráti szeretetnek szabályaival tételessen összhangzó feleletet adni, erőszakolják ugyanakkor az emberi indulatnak, mely minnyájunk[k]al közös, a legkényesebb alkalmat a visszaélésre szolgáltatják. Határoztatott. Ő Excellentiája fő Tisztelendő Atyánkat tisztelettel megkéri, hogy a jellemzések felterjesztésétől a megyei papságot még a Zsinat előtt felmenteni kegyeskedjék. Miután úgyis minyájunknak lélekisméretén fekszik a kötelesség az észrevett hibát másban testvérileg javítani, ennek sikertelensége esetében pedig a megyei kormányt a szükéges orvoslat végett fiúilag megkeresni. [...] s az Istennek hála adatván, a kerületi ülés befejeztetett. Kelt Madarason, június 6-án 1848. Felső-tiszai egyházi kerület lelkészei, Antunovich János kerületi jegyző Hogy az eddig szokott modorban az illető plébánosok káplánjaikról félévenkénti informatiot adjanak, ezen okot javasolják 1-ör Mert az informatio meg nem adása semmi okszerű okkal nem támasztatik ellenben 2-or Érdekében fekszik az Egyházi Elöljáróságnak maga egyénit ismerni és időnkénti előhaladásukat nag jóban nagy rosszban tudni, hogy a rossznak elejét vegye, a jóban előmenőket kedvezéssel még jobban abban segítse. Az egyházi maga jó viseletű egyének is kívánják, hogy esmértessenek meg, mert azzal jó erkölcsök élesztetnek a kedvezésre ok, de érdem is adatik. A rossznak pedig kora fenyítés ti. arra szolgáljon, hogy a rosszban el ne merüljenek. De 3-or A szomorú tapasztalás mutatja, hogy most, midőn informatio adatik, mennyi hiba, de gonoszság is elhull aj tátik, sőt szokszor inkább maguk az informálóknak, mikor érdekökben nagyon megcsúfolnak a legnagyobb kicsapongásokat - p[éldának] o[káért] részegséget botrányos társaságot - nem csak elhallgatják, hanem tagadják is. Mi lesz, ha az informatio végképp kimarad? 4-er Ha informatio szokott módokban adatni fog, mint a káplán vigyázóbb lesz közelisége, teljesítése, de egyszersmind az informáló plébánosnak is nem kevés ösztön adatik, hogy (ha különben nem igazi és minden kincs nélküli pap) magára is vigyázzon és amint a szomorú tapasztalás már eddig is eléggé megmutatta, sokszor éppen úgy történik, hogy ki-ki tesz, mit akar, és ha mindjárt az éppen a papi szép hivatással, és az Elöljáróság nem tudja, és ha megtudja, már akkor a rossznak nincs más orvoslatja,, mint amely a legnagyobb botrány eztán lehető, ami mellett a fegyelem, az érzület, a papi tekintély a királyok az országok romlása csak előidéztetik. Csak tekintsük pjéldának] o[káért] egy valaki kezdjen kártyázni, adósságot csinál, és ez csak akkor tudódjon meg, ha egy-két évig a plébános el nem tűrhetvén feladja. Micsoda orvoslás lesz itten már most? - midőn már a hajlam megerősült a nép szokás meg gyökeredzett - az alasság megvan, az elégetlenség nagyfokra hágott? Kelt Kalocsán július 19-én tartott érsek sz[ent] széki ülésből. Girk György adrasi püspök és érseki helyettes Forrás: KÉL. I. 1. a. Synodalia 1848.(iktatószám nélkül) eredeti tisztázat, ill. Girk György sajátkezű megjegyzései az iraton 29.\ Madaras, 1848. június 6. - A felső-tiszai egyházkerület a jellemzések (informatio) eltörlését kéri Nádasdy Ferenc érsektől. Nagyméltóságú Érsek, Legkegyesebb Atyánk! 165 értsd: papírmunkát Éves jelentések a papság magaviseletéről az egyházmegyei központnak. 64