Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Szörényi András: A nem állami szereplők befolyásának növekedése és annak okai
A nem állami szereplők kezelte. Bár léteztek az államokon kívül más nemzetközi aktorok, azok hatása három évszázadon keresztül elenyésző maradt az államközi kapcsolatok uralta világszínpadon. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy az állami és nem állami szereplők között a fokozatos hangsúlyeltolódás a második világháború után kezdődött. Az azóta eltelt évtizedek során jól megfigyelhető volt, hogy a nem állami szereplők száma és aktivitása fokozatosan nőtt. Megjelentek nemcsak a nemzetállami határokon belül, hanem egyre nagyobb mértékben a transznacionális kapcsolatokban is, mind több területen. A nemzetközi rendszer 20. századi újraformálása során egyre nagyobb jelentőségre tettek szert olyan nem állami szereplők, amelyek egy-egy területre fókuszálva tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak bizonyos problémák megoldásához. Az új szereplők térnyerésében az első jelentősebb mérföldkőnek az emberi jogok érvényesítéséért az 1950-es évek óta folytatott küzdelem, illetve az 1960-as években előtérbe került környezetvédelmi problémák megoldására tett erőfeszítések számítottak. Ahogyan Horváth Jenő fogalmaz: Földünk globális problémái - amelyekre például a Római Klub jelentései már az 1970-es években felhívták a figyelmet - egyre aggasztóbbá, fenyegetőbbé váltak: mindenekelőtt a természeti környezet pusztulása, az erdők kiirtása, a vizek szennyezése, az üvegházhatást eredményező légkörszeny- nyezés és a népességrobbanás következtében.8 E folyamatok vizsgálata az 1970-es években egészen odáig fejlődött, hogy megkérdőjeleződött az államközpontú világrend elsődlegessége, és helyette a nem állami szereplők - vagy más megközelítésben: a transznacionális társadalmi szereplők - által dominált transznacionális kapcsolatok kialakulásának lehetősége került az elemzések központjába. A kilencvenes években a nem állami szereplők nemzetközi rendszerben elfoglalt helyével kapcsolatos vizsgálatok újabb hullámának lehettünk tanúi. A kérdés akkor azonban már nem úgy merült fel, hogy befolyásolják-e a nem állami szereplők a nemzetközi kapcsolatokat, hanem úgy, hogy hogyan teszik azt. Egyes szerzők a térségünkben lezajlott rendszerváltás lefolyásának a módját is a nem állami szereplők határokon átívelő kapcsolatrendszerének és a meglévő együttműködéseknek tudják be.9 A 21. században a nemzetállam-központú nemzetközi rendszer paradigmája olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek ugyan még nem képesek egy teljesen új paradigma megalkotásának a feltételeit biztosítani, de mindenképp a nemzetközi viszonyok új szemléletét követelik meg. A neoliberális elméletre építve mind nagyobb figyelmet kapnak az olyan új megközelítések, mint Jessica T. Mathews, Thomas Risse-Kappen vagy Anne-Marie Slaughter transznacionális kapcsolatokra épülő elméletei, amelyek megkérdőjelezik a „nemzetközi kapcsolatok" államközi alapjait. Nem vonják kétségbe ugyanakkor az államok létét és szerepét, hanem kibővítik a vizsgálat körét olyan transznacionális interakciókra, amelyekben legalább az egyik fél nem állam. Számos 2014. tél 183
