Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MENEKÜLTKÉRDÉS ÉS RENDSZERVÁLTOZÁS - Masát Ádám: A menekültkérdés szerepe az NDK rendszerváltozásának folyamatában. Diplomáciatörténeti adalékok a berlini fal leomlásához
Masát Ádám Kertelés nélkül szeretném tudomására hozni, hogy Erich Honecker komolyan aggaszt engem. A felesége éppen mostanában szólította fel az NDK fiatalságát arra, hogy fogjon fegyvert, és szükség esetén védje meg a szocializmus eredményeit a külső ellenséggel szemben. Egyértelműen arra célzott, hogy azok a reformokat végrehajtó szocialista országok alkotják ezt az ellenséget, amelyek a demokratikus folyamatokat ösztönzik, és a saját fejlődésük útját járják. Elsősorban Lengyelország és Magyarország járt a fejében. Ez mindenképpen furcsa kijelentés volt.84 Kohl a beszélgetések folyamán a lengyel és a magyar változásokkal összehasonlításban kijelentette azt is, hogy az NDK-ban „a megújulási folyamatok (...) lefékeződtek".85 Honecker 1989. július 4-én Kelet-Berlinben találkozott Rudolf Seitersszel, a Szövetségi Kancellária Hivatal vezetőjével, és átnyújtott neki egy statisztikát, amely az 1988 és 1989 első félévi utazások számát hasonlította össze. A dokumentum szerint 1988 első félévéhez képest 1989. január 1-je és június 30-a között 11,5 százalékkal nőtt a nem szocialista országokba, 9,1 százalékkal az NSZK-ba, 20,1 százalékkal pedig a Nyugat-Berlin- be történő kiutazás.86 Áttelepülőnek azt a német állampolgárt vagy német nemzetiségű személyt tekintették, aki elhagyta az NDK-t vagy Kelet-Berlint, és az NSZK-ban vagy Nyugat-Berlinben állandó lakóhelyet kívánt létesíteni. 1989 első hét hónapjában (július 31-ig) több áttelepülőt (összesen 55.970 főt) regisztráltak az NSZK-ban, mint 1962 és 1988 között bármikor.87 Az NSZK kelet-berlini állandó képviseletének vezetője, Franz Bertele 1989. június 27- én táviratot küldött Rudolf Seitersnek.88 Helyzetelemzésében úgy becsülte, hogy 1989 végéig legalább hatvanezer keletnémet személy fog áttelepülni az NSZK-ba. Az áttelepülők között voltak jól ismert ellenzéki személyiségek is, akiket a pártvezetés gyakorlatilag az ország elhagyására kényszerített. A döntő többséget azonban azok a reményvesztett emberek alkották, akik Bertele véleménye szerint - a harmadik országon keresztül szökni kívánó menekültekhez hasonlóan - nem hittek már abban, hogy az NDK-ban valódi változás történik, vagy a négy évtizednyi szocialista uralom után csak végre élni kívántak az egyszerinek tűnő lehetőséggel.89 Néhány héttel később Bertele helyettese, Jürgen Staab írt Seitersnek, és felhívta a figyelmét arra, hogy a keletnémet menekültekről az NSZK-ban zajló vita csak felerősíti a kiutazási és a menekülési kedvet. Az a feltételezés ugyanis, hogy a nyugatnémetek idővel nem lesznek képesek az NDK-ból és a kelet-közép-európai országokból érkező keletnémetek tömegeit befogadni, azt a félelmet váltotta ki - írta Staab -, hogy az NSZK előbb vagy utóbb le fogja zárni a határait.90 E félelemnek természetesen semmilyen alapja nem volt, kizárólag a nyugatnémet követségek esetében történt bezárás. Az NSZK vonzó jellegét az NDK intenzív ellenpropagandával kívánta ellensúlyozni, különösen akkor, ha a gazdasági mutatókról vagy a teljesítőképességről volt szó.91 126 Külügyi Szemle
