Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MAGYAR-ROMÁN KAPCSOLATOK - Szabó Tamás: Magyarország, Románia és az RMDSZ kapcsolatrendszere az alapszerződés tárgyalásának időszakában (1992-1996)
Magyarország, Románia és az RMDSZ függően, hogy mennyire komplex jelenséggel van dolgunk, beszélhetünk az elemzés regionális, továbbá a csoportszintjéről is. A vizsgálatok során az elemzési szintek elkülönítése nem problémamentes, ugyanis a külpolitika és a belpolitika között - noha mindkettőt más-más törvényszerűségek jellemzik, mint ahogy mások a szereplőik is - nem húzható éles határvonal, mert befolyással és hatással vannak egymásra. így nem zárható ki, hogy egy-egy belpolitikai szinten (nemzetállam szintje) meghozott döntésnek külpolitikai okai vannak (nemzetközi rendszer szintje), vagy fordítva: a külpolitikai döntések mögött fedezünk fel belpolitikai okokat. A külpolitika és a belpolitika közti összefonódást Robert D. Putnam az egyik, klasszikusnak számító tanulmányában9 kétszintű játékként írta le. Az 1978-as bonni G7-csúcs- találkozón született egyezség hátterét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a megállapodás a nemzetközi nyomás és a belpolitikai viszonyok kedvező alakulása nélkül aligha lett volna lehetséges, viszont „így minden vezető azt hihette, hogy a döntés, amit meghoztak, a nemzeti - és végső soron a saját - politikai érdeküket is szolgálja".10 Az egyezmény előtörténetéhez hozzátartozik az is, hogy a részt vevő államok között nem volt egyetértés a gazdasági válságból való kilábalás módozatait illetően. A fegyelmezett gazdaságok, mint Németország és Japán, hevesen bírálták az Amerikai Egyesült Államokat a növekvő olajimport és a dollár árfolyamának zuhanása miatt. A felek végül is egyezségre jutottak: a németek gazdaságélénkítő csomagot vezettek be, Japán elkötelezte magát a 7 százalékos gazdasági növekedés mellett, míg az Egyesült Államok energiatakarékossági programot dolgozott ki. A megegyezés hátterében azonban nemcsak a nemzetközi nyomás, hanem a belpolitikai tényezők - minisztériumok, érdek- és szakértői csoportok - is szerepet játszottak, akiknek érdekükben állt az egyezmény elfogadása azért, hogy a pozíciójukat erősítsék.11 A bonni tárgyalások tanulságait levonva azt is mondhatnánk, hogy a döntéshozók két asztalon játszottak: egyrészt a belpolitikában igyekeztek minél nagyobb koalíciókat kiépíteni és egyúttal a külpolitikai kérdéseket illetően konszenzusra jutni, másrészt pedig a nemzetközi szinten úgy tárgyalni, hogy azzal belpolitikai sikereket érjenek el.12 A kétszintű politika elméletének a lényege tehát az, hogy a döntéshozók a tárgyalások folyamán mindkét szinten - a belpolitika és a külpolitika szintjén is - „játszanak", hogy a lehető legnagyobb eredményeket érjék el. A kétszintű játék azért válik összetetté, mert mind a külpolitika, mind a belpolitika szintjén olyan szereplők jelennek meg, amelyek nyomást gyakorolnak a tárgyaló felekre, a tárgyalások dinamikájára, és jó eséllyel befolyásolhatják azok kimenetelét is. A két szinten zajló játék következménye az is, hogy a játékosoknak az egyik asztalon megtett lépése a másik asztalon zajló játékban is lépéseket (döntéseket) eredményez: e döntések eredményét a közvélemény sikerként vagy akár kudarcként is értékelheti, ami erőteljesen befolyásolja a döntéshozó újraválasztását.13 Ennek alapján levonható 2014. tél 79
