Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MAGYAR-ROMÁN KAPCSOLATOK - Lakatos Artúr: A román külpolitikai nyitás és Románia helyzete a szocialista táboron belül, magyar diplomáciai dokumentumok tükrében, 1965-1968
A román külpolitikai nyitás román delegáció kívánságai Moszkvában megdöbbentették a szovjet vezetőket. A kéréseik közé tartozott a román államkincstár és a két világháború között illegalitásban működő Román Kommunista Párt (RKP) archívumának visszaszolgáltatása,10 a szovjet túlsúly enyhítése a Varsói Szerződés (VSZ) katonai struktúráiban, a szovjet vélemény automatikus elfogadása helyett dialógus a világ kommunista és filokommunista pártjai közötti viszonyban, stb. Leonyid Iljics Brezsnyev azzal napolta el az igények megvitatását, hogy lesz még rájuk elég idő.11 Utólagos visszapillantásban meg kell állapítanunk, hogy ez a szokatlanul kemény román fellépés - amit a két fél közötti erőkülönbség egyáltalán nem támasztott alá - végső soron sikeresnek bizonyult, még ha nem is közvetlen módon. Ezt azonban akkor nem lehetett egyértelműen előrelátni. Ceau§escu személyisége és hatása a román politikára Amikor a magyar diplomáciai jelentéseket vizsgáljuk, amellett, hogy hogyan állt hozzá a magyar diplomácia és közvetett módon Magyarország vezetése a román diplomácia tevékenységéhez, kulcskérdés az is, hogy milyen kép alakult ki a Dej halálát követő román vezetőségről, elsősorban annak legerősebb tagjáról, Nicolae Ceau§escuról. A jelentésekből az tűnik ki, hogy habár a magyar diplomácia figyelemmel követte a Romániában zajló eseményeket, igyekezett lehetőleg nem állást foglalni, ítéletet mondani azokra vonatkozóan, még a bizalmas jelentésekben sem, legfőképpen tartózkodva a jellemítélettől. Az első dokumentálható, meglehetősen tárgyilagos diplomáciai jellemzés és rövid életrajz Ceau§escuról 1967-ben került Bukarestből Budapestre, a Külügyminisztériumhoz.12 Kérdés, hogy mennyire látta a felelős magyar politika azt, hogy a Dejt követő vezetésben Ceau§escu rövid időn belül nemcsak az első lesz az egyenlők között, hanem egy olyan autoriter személy is válik belőle, aki Románia egész politikáját meg fogja határozni. Úgy tűnik, ez nem volt számukra világos, vagy ha igen, akkor annak nem maradt nyoma a dokumentumokban. Ennek oka kettős lehet. Egyrészt a magyar politikai vezetők nem tarthatták valószínűnek, hogy a desztalinizáció idején a szovjet központi vezetés valaha is megengedi, hogy valamelyik csatlós országban a vezető sztálini teljhatalomra tegyen szert. Másrészt pedig úgy is gondolhatták, hogy amennyiben a hatalomnak egy ilyenfajta koncentrációja mégis bekövetkezik, annak központi figurája nem a fiatal Ceau§escu, hanem egy tapasztaltabb, idősebb, műveltebb elvtárs lesz. Nem véletlenül jegyezte meg egy november 19-i jelentés, hogy „az új vezetők - köztük Ceau§escu elvtárs - nem rendelkeznek azzal a presztízzsel és népszerűséggel, amellyel Dej elvtárs rendelkezett".13 Azzal természetesen tisztában voltak, hogy egy szocialista ország esetében mindig elsősorban a párt főtitkárának a tisztje a meghatározó - és nem az állam- vagy kormányfői tisztség -, és Dej halálát követően ezt foglalta el Ceau§escu. Azt is hiba lenne 2014. tél 47
