Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - AMERIKAI DOKTRÍNA ÉS EGY RÉGI "ÚJ" ÁLLAM - J. Nagy László: Új állam születik: Algéria, 1962
J. Nagy László taszították az egészet. Úgy mentek el, hogy „semmit sem hagytak az araboknak". Mások, akik még reménykedtek egy esetleges visszatérésben, lakásuk ajtajára tűztek egy pecséttel ellátott hivatalos papírt, amely igazolta, hogy a lakás foglalt, és lakója „szabadságon van", de hamarosan visszatér. Nagyon illuzórikus védekezés ez azon hajléktalanok ezreivel szemben, akik a bádogvárosokból, a felégetett, lerombolt falvakból és a táborokból a városokba özönlöttek és elfoglalták az üres lakásokat. Egyesek még haboztak, hogy szakítsanak-e múltjukkal, ezzel a ragyogó országgal, a néhány régóta ismert algériai baráttal, akik próbálták meggyőzni őket: „Miért mentek el? Mindenki ismer benneteket. Soha semmi rosszat nem tettetek senkivel. Hová mentek? Maradjatok, hiszen ez az otthonotok." De ki tudta garantálni, hogy milyen lesz a holnap? Az Oránban elkövetett sorozatos gyilkosságok még csak növelték a félelmüket. Algéria szabad volt, de a félelemtől még nem szabadult meg. Összetört lélekkel a távozást választották.17 Párizs számolt azzal, hogy az állampolgárság megválasztására lehetőséget adó három év lejártáig két-háromszázezren is elhagyják Algériát, és Franciaországba költöznek. Ezzel szemben csak júniusban háromszázötvenezren távoztak az országból. Többségük Dél-Franciaországban telepedett le, de mintegy 50.000 spanyol származású a Valencia-Alicante közti tengerpart városaiban. Egyedül Alicantéban huszonnyolcezren.18 Az év végéig mintegy nyolcszázezren hagyták el Algériát, (száznyolcvan-kétszázezren még maradtak, de néhány év múltán ők is távoztak.) Távozásuknak súlyos következményei lettek: bizonytalanná tették az eviani megegyezés teljesítését, a fiatal állam pedig legjobb szakembereit veszítette el. Elkezdődött a bosszútól tartó harkik menekülése is. Sokan illegálisan próbáltak átjutni Franciaországba. Sorsuk megoldását nehezítette a bizonytalan, anarchikus helyzet. S mivel a repatriálási hivatal az európaiak áttelepítését intézte, a harkik problémájának megoldása a hadügyminisztériumra hárult, ám azt ez váratlanul érte, nem volt rá felkészülve. De Gaulle számára az együttműködési egyezmények betartása volt a legfontosabb. így, ha lehet felelősségről beszélni a harkik tragikus sorsát illetően, akkor az kollektív, s nem kizárólag De Gaulle-nak kell azt viselnie.19 Több tízezerre (het- ven-száztízezerre) tehető azoknak a harkiknak a száma, akik 1962-1963-ban erőszakos halállal haltak meg. Ez idő alatt huszonötezret fogadtak be Franciaországba. A francia kormány erélyesen tiltakozott, megbélyegezte a kínzást és a kivégzéseket. Az algériai kormány válaszában arra hivatkozott, hogy „nem tudja megakadályozni a népi igazságszolgáltatást".20 A fiatal állam jövője szempontjából a legsúlyosabb problémának azonban az FLN szétesése mutatkozott. 1962 nyarán a „kongolizáció" veszélye - az ország darabokra hullása, amint az a volt belga gyarmaton történt - reálisnak látszott. 116 Külügyi Szemle
