Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NYUGAT-BALKÁN A FÓKUSZBAN - Klein András: Bolgár szempontok az aktuális bolgár-macedón vitában
Klein András • 1885-ben Kelet-Rumélia és Bulgária egyesült. Oroszország, a korábbi szövetséges, ellenezte az egyesülést. Szentpétervár számára egyre kényesebbekké váltak a bolgár nemzeti törekvések, ugyanis azok sértették Szerbia érdekeit. Márpedig a cári birodalom az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben egyre inkább számított a Szerb Királyságra. • Az Osztrák-Magyar Monarchia folyamatosan ellenállt Bulgária Macedóniával kapcsolatos követeléseinek, mivel Bécs nem tett le arról a tervéről, hogy Bosznián keresztül jusson ki a szaloniki kikötőig, amivel a bolgár aspirációk ellentétesek voltak.7 • 1912-ben, a törökellenes első balkáni háború előestéjén, Bulgária és Szerbia titkos megállapodást kötött. Ennek részeként Szerbia elismerte Bulgária aspirációit Macedónia nagyobbik részére, Macedónia szláv többségű részével és Ohriddal együtt. A mai Macedón Köztársaság nyugati részét (a ma is többségében albánok lakta részt és Szkopjét) úgynevezett „vitatott zónaként" definiálták, melyről orosz döntőbíráskodással kellett volna dönteni a sikeres háború után. • 1913-ban, a törökökkel szembeni sikeres háborút követően, a korábbi szövetségesek között kitört a második balkáni háború Macedónia miatt. A bolgár hadsereg többnyire sikeresen harcolt, azonban Románia beavatkozását már nem tudta elviselni és kapitulált. Az ezt követő békeszerződésben Bulgária korábbi határaihoz képest bővítette ugyan területeit, és megkapta Pirini Macedóniát és Sztrumicát, illetve visszaszerezte az 1885-ös egyesítéskor a törököknek átengedett néhány területet, továbbá fehér-tengeri kijárathoz jutott Dél-Trákiá- ban, az ország közvéleménye a történteket mégis kudarcként élte meg, hiszen közel 100.000 olyan négyzetkilométer került az ország határain kívül, melynek lakossága zömében bolgár volt. A nagyhatalmak elfogadták a békediktátumot, ugyanis a lakosság tekintetében megmaradt az egyensúly, egyetlen ország sem vált „túl erőssé" a félszigeten. (A korabeli népszámlálási adatok megbízhatósága erősen megkérdőjelezhető. Ugyanakkor önmagában is eléggé sokat mond a bolgár etnikai fölényről, hogy a szövetségesek közti háború előestéjén Bulgária közel 650.000 katonát tudott mozgósítani, szemben a szerbek és a görögök egyesített, hatszázezres seregével.8 Vagyis egy Macedóniával és egész Trákiával kiegészülő Bulgária, népességszámát tekintve, valóban középhatalommá vált volna a térségben.) Szintén a geopolitikai játszmák része volt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia abban reménykedett, hogy a Macedónia irányába történő bővülés kielégíti Belgrád étvágyát, és így letesz az Adriára történő kijutásról. A Monarchiában, de Szentpéterváron szintén, abban is reménykedtek, hogy Dél-Dobrudzsa bekebelezésével Románia felhagy az erdélyi, illetve besszarábiai terjeszkedési terveivel.9 44 Külügyi Szemle
