Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)

2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Szenes Zoltán: Előre a múltba? A NATO Wales után

Szenes Zoltán függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti." Demeter György (szerk.): A változó NATO. Do­kumentumok, 1989-1994. Budapest: HM Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, 1994. 45. o. 34 A NAC nagyköveti szinten folyamatosan ülésezett, de a csúcsra előkészített anyagoknak egy „egyetértési, jóváhagyási" procedúrán kellett átmenniük. A vezérkari főnökökből álló Katonai Bizottság (MC) május 21-22-én, a védelmi miniszterek június 4-5-én, a külügyminiszterek június 24-25-én tárgyalták meg és fogadták el az előkészített napirendi anyagokat, koncepciókat, programokat, döntési javaslatokat. Az előkészítési folyamat azonban egész nyáron zajlott, a média a felsőszintű politikai tárgyalásokról, egyeztetésekről, esetenként a részletekről is folyamatosan tudósított. Döntéseket azonban a NAC állam- és kormányfői hoztak a walesi csúcson. 35 Neil Buckley, James Fontanella és Jan Cienski: „Poland Calls for NATO Troop Deployment". Financial Times, http://www.ft.eom/intl/cms/s/0/3867c08a-b999-lle3-b74f-00144feabdc0 . html#axzz3BFRhONpX. 2014. április 1. 36 Slawomir Sierakowski: „NATO's Second-Class Members". The New York Times, http://www . nv times.com/2014/08/23/opinion/slawomir-sierakowski-natos-second-class-members. html?partner=rss&emc=rss& r=l. 2014. augusztus 22. 37 Alexander Motyl: „Would NATO Defend Narva?" Atlantic Council, http://www.atlanticcouncil.org/ en/blogs/new-atlanticist/would-nato-defend-narva. 2008. szeptember 8. 38 Narva Észtország legkeletibb városa, az orosz határon fekszik. Közel 300 évig tartozott Oroszországhoz, a 62.000 fős lakosság 82 százaléka ma is orosz anyanyelvű. „Narva in Figures 2013". Narva, http://www.narva.ee/files/7095.pdf . Letöltés ideje: 2014. augusztus 22. 39 Alekszandr Hramcsihin: „A NATO izmai teljesen elsorvadtak". Nezaviszimoje Voennoje Obozrenije, 2014. szeptember 5. (Ford.: Makk László) 40 „»Ambiguous Warfare« Providing NATO with New Challanges". Reuters, http://www.reuters.com/ article/2014/08/21/us-nato-summit-idUSKBN0GLlK820140821. 2014. augusztus 21. 41 Will Stewart - Simon Tomlinson: „»They Burned Alive«: Ukraine Accuses Rebels of Firing Rockets of Refugee Convoy as NATO Chief Warns of a »Military Response« if Putyin Smuggles Troops into a Member Nation". Mail Online, http://www.dailymail.co.uk/news/article-2727685/NATO-respond- militarily-Russia-sends-troops-member-country.html . 2014. augusztus 18. 42 Az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke kimondja: „A felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek; és ennél fogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által jogos egyéni és kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben, azonnal megteszi azokat az intézkedéseket - ideértve a fegyveres erő alkalmazását is -, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és az ennek következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat." Lásd: Demeter (szerk.): A változó NATO. 45-46. o. 43 Michael Mandelbaum: The Nuclear Revolution: International Politics Before and After Hiroshima. New York: Cambridge University Press, 1986. 6. fejezet. 44 Glenn H. Snider: „The Security Dilemma in Alliance Politics". World Politics, Vol. 36. No. 4. (1984). 461-495. o.; Uő: Allience Politics. Ithaca, NY: Cornell University Press, 1997. 45 Lásd a Fehér Ház hivatalos honlapját: „Fact Sheet: European Reassuarance Initiative and Other U.S. Efforts in Support of NATO Allies and Partners". The White House, http://www.whitehouse.gov/the- press-office/2014/06/03/fact-sheet-european-reassurance-initiative-and-other-us-efforts-support­. 2014. június 3. 46 Don Thieme: „NATO Renewed". The RUSl Journal, No. 3. (2014). 40-45. o. 47 Karl-Heinz Kamp: i. m. 6. o. 24 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom