Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)

2014 / 2. szám - AZ ÁTALAKULÓ BRIT BELPOLITIKA - Kaszap Márton: UKIP. Hogyan kell értelmezni a radikális jobboldali párt felemelkedését?

Kaszap Márton UKIP-os eredmény is elég volt ahhoz, hogy 2010-ben a mérleg nyelvének szerepét játsz- szák el (kingmaker), és végső soron befolyásolják a választás kimenetelét. A UKIP ezért hiába parlamenten kívüli párt, mégis bele tud szólni a nagyok versenyébe. Bár a UKIP jobboldali pártként főleg a brit Konzervatív Párt számára okozhat kihí­vást, a 2014-es EP-választások megmutatták, hogy a baloldali pártoknak is egyre inkább veszélyt jelenthet. A Munkáspárt ugyanis nem volt képes kihasználni a konzervatívok visszaesését az EP választásokon, helyette inkább a UKIP profitált belőle. Továbbá a Liberális Demokraták is aggódhatnak, mivel a hagyományos protest párt pozíciójukat egyre inkább átveszi a UKIP. A két nagy párttal szemben már nem a liberálisok, ha­nem a radikális jobboldaliak kínálnak alternatívát. Ezért - a konzervatívokon kívül - a baloldali pártok is könnyen abba a helyzetbe kerülhetnek, mint amit a fenti táblázat is bemutatott. A UKIP és a Konzervatív Párt A UKIP megjelenése, mint láthattuk, a brit Konzervatív Pártnak okozhatja a legtöbb problémát. A brit pártrendszer történetében példátlan, hogy a régi és patinás Konzer­vatív Pártnak jobboldali kihívója legyen. Ezért a konzervatívok számára is teljesen új helyzet állt elő. A két párt közti rivalizálás elméleti hátterét a mainstream-niche [ejtsd: nis] megköze­lítés adja. Niche pártnak azt a csoportot lehet tekinteni, amely talál egy olyan politikai témát, amelyet korábban más nem képviselt, és azt ő vezeti be először (pl. bevándorlás). Ezzel szemben mainstream párt az, amelyik viszonylag több és hagyományos témát kép­visel. Vegyük észre, hogy jelentős összefüggés van az egy téma és a niche párt, valamint a több téma és a mainstream párt között. A niche párt programja mégsem szűkíthető le egyetlen témára. Akár két-három témát is képviselhetnek (euroszkepticizmus, elitelle- nesség, bevándorlásellenesség), mégis túlzás volna ezért többtémájú mainstream párt­nak nevezni. Az igazi különbség nem a témák számában, hanem azok fontosságában (salience) rejlik. A niche párt ugyanis valóban csak néhány témára koncentrál, de azokra nagy hangsúlyt fektet (high salience). Ezzel szemben a mainstream párt, amely párhuza­mosan sok témát kezel, nem hangsúlyoz túl közülük egyet sem, hanem közel azonos szinten kezeli őket. A mainstream-niche tipológiát Philip Lynch és Richard Whitaker a brit Konzervatív Párt és a UKIP rivalizálásának megértésére használta fel.11 Szerintük niche párt a UKIP, amely főként az euroszkepticizmusra, a bevándorlás- és elitellenességre koncentrál, míg mainstream párt a Konzervatív Párt, amely a hagyományos politikai témákat kép­viseli. Azért fontos ez a beazonosítás, mert így jobban meg lehet érteni a jobboldali kihívásra adható válasz dilemmáit. 136 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom