Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Magyarics Tamás: Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején
Magyarics Tamás Maga az „Ázsia felé fordulás" egyébként sokat vitatott kérdés. Egyrészt nem lehet csupán biztonságpolitikai téren értékelni, ahogyan azt a jelek szerint Kínában teszik; Pekingben ugyanis az Ázsia és a Csendes-óceán térsége iránt megnövekedett amerikai figyelmet a feltartóztatás vagy bekerítés egy újabb változatának vagy „kódnevének" tartják. Ennek jegyében Barack Obama 2014. májusi távol-keleti körútját, amely négy országot érintett (Japánt, Dél-Koreát, a Fülöp-szigeteket és Malajziát), az egyik vezető kínai napilap úgy értékelte, hogy az amerikaiak „összefognak [Kína ellen] a bajkeverő szövetségeseikkel".15 A „pivot to Asia" ugyanakkor nem egydimenziós elképzelés; a másik pillérét a Trans-Pacific Partnership (TPP) alkotja. Igaz, a kínai álláspontot erősítheti az a tény, hogy a dolgok jelen állása szerint a TPP-ben Kína nem lenne tag; tágabb értelemben pedig azt a veszélyt jelentheti Kínára nézve, hogy - a Transatlantic Trade and Investment Partnershippel (TTIP-vel) együtt - a két szabadkereskedelmi zóna szabályai gyakorlatilag meghatároznák a nemzetközi kereskedelmi normákat, amelyek nem biztos, hogy kedveznének a jelenlegi kínai gyakorlat minden elemének. Az „Ázsia felé fordulás" nem csupán Kínában váltott ki aránylag erős érzelmeket, hanem Európában is,16 noha más okból: itt a kontinens negligálását olvasta ki a többség a talán nem túl szerencsésen megfogalmazott jelszóból. Európa biztonságpolitikai leértékelődése a hidegháború végével kezdődött; ám más területen az amerikai érdeklődés - viszonylagos - csökkenése már nem ilyen egyértelmű. Európa ugyanakkor jó helyzetben van ahhoz is, hogy az új biztonsági kihívások (kiber-, élelmiszer-, vízbiztonság stb.) kezelésében felértékelődjön Amerika számára. Ezeken a területeken az Egyesült Királyság az egyik legaktívabb állam Európában: a jelenlegi koalíciós kormányzat prioritási rangsorában e témák rendkívül előkelő helyet foglalnak el. Az Egyesült Államok és Európa gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi összefonódása pedig még mindig példa nélkül álló a világban. Az Atlanti-óceán két partját összeköti továbbá a közös értékrendszer, a nemzetközi rendről kialakított alapvetően egyező filozófia, valamint az a közös érdek, hogy lehetőség szerint az atlanti közösség az egyre élesebb globális versenyben is őrizze meg a pozícióit. Az amerikai-brit relációt három területen érdemes áttekinteni ahhoz, hogy valamilyen képet kapjunk a két ország változó viszonyrendszerérői. Az első szintet a globális ügyek jelentik, a másodikat Európa, míg a harmadik a Washington és London közötti védelmi és biztonságpolitikai együttműködés. Nyilvánvaló, hogy a kapcsolatrendszer jóval sokrétűbb a felsoroltaknál: a hatalom „puha" összetevőiként a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok vagy a közös kulturális gyökerek egyértelműen szerepet játszanak a két angolszász állam kapcsolatában, de - többek közt - terjedelmi okokból célszerű itt a „kemény" hatalmi attribútumokra koncentrálni. Ezzel az elemzés egyértelműen elcsúszik az érdekmaximalizáló realista megközelítés felé, ám a történelmi tapasztalatok azt (is) mutatják, hogy a történelmi sorsfordulóknál és a kulcsfontosságú eseményeknél az érdekek felülírták az értékeket. A teljesség igénye nélkül érdemes felidézni a már említett 1946-os amerikai kölcsönt, a McMahon-törvényt, a szuezi válságban tanúsított amerikai magatartást vagy brit oldalról a vietnami háborútól való távolmaradást. 20 Külügyi Szemle
