Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS SVÁJC KONFLIKTUSA - Kiss J. László: Népszavazás után, népszavazás előtt - Svájc és az EU konfliktusa
Kiss /. László halad át. Mindazonáltal nem csupán arról van szó, hogy Svájc az európai áramellátás egyik forgótárcsája, hanem arról is, hogy Bern az áramtárolásban is vezető szerepet játszik, és ilyen módon az európai ellátásbiztonság nélkülözhetetlen szereplője. A svájci Alpokban a szivattyús tározó tavak nagymértékben képesek arra, hogy a szél- és napenergiából származó zöldáram termelésének ingadozásait egész Európában kiegyenlítsék. Amennyiben nincs szükség a lezúduló víztömegre, mert sok a szél- és napenergiából nyert áram, akkor az Alpokban ennek egy részéből a vizet a gát aljából felfelé szivattyúzzák, vissza a tározóba. Az így felduzzasztott víz helyzeti energiája jelenti a tárolt áramot. Ha viszont a vízenergiából nyert áramra van szükség, akkor a vizet lefelé áramoltatják (engedik a felgyülemlett vizet lezúdulni), s az az általa meghajtott generátorok révén termeli az áramot. A Swissgrid adatai szerint egyedül a svájci Alpokban létrehozott szivattyús tározók 1400 megawatt áramot tárolnak, ami egy vagy két atomerőmű teljesítményének felel meg. További szivattyús tározó erőművek (mintegy 3000 megawatt teljesítménnyel) is vannak még épülőben. 2022-ig Németországban - így a Svájccal határos Bajorországban és Baden-Württembergben is - az ingadozó zöldáramnak kell pótolnia a kieső atomerőművek termelésének nagy részét, ám erre a svájci alpesi áramtározók intenzív használata nélkül aligha van lehetőség, mivel hasonlók építését a német környezetvédők megakadályozták. 2012-ben számos, a nukleáris erőművek termelésének pótlása érdekében reaktivált németországi gázerőműnek az oroszországi tüzelőanyag hiányában le kellett állnia. Dél-Németországban komolyan számoltak az áramkimaradás lehetőségével. A német hálózat üzemeltetői a válság tetőfokán svájci Swissgrid szükségtartalékait vették igénybe. Nem kétséges, hogy a német „energiafordulat" közepette az ingadozó mennyiségű zöldáram miatt Berlin a jövőben is rá lesz utalva déli szomszédjának alkalmi segítségére. Emellett a 2014 márciusában kibontakozott ukrán-orosz konfliktus nem alaptalanul idézi fel Európában az orosz olaj- és földgázbehozataltól való függőség kérdéseit, és újra előtérbe állítja a közös európai „energia-biztonságpolitika", illetve egy korábbi „energia-NATO" narratívát, nem utolsósorban azt az Európai Bizottsággal szembeni követelést, hogy a német „energiafordulat" szubvencionálásának akadályozása helyett inkább annak támogatója legyen. Németország olaj- és gázszükségletének mintegy 30 százaléka a Keleti- (Balti-) tengeren átvezető olajvezetéken, közvetlenül Oroszországból érkezik. A csővezeték üzemeltetésében a Gazprom mellett négy másik európai gázkonszern - közöttük az E.on és a BASF/Wintershall - is részt vesz.19 Ennek alapján aligha tűnik alaptalannak a kérdés, hogy vajon az Európai Unió nem a saját húsába vágna-e, ha a népszavazásra adott válaszként Svájc energiapolitikai elszigetelésére törekedne.20 Az energiapolitikán kívül számos más terület is van, ahol Svájc és egyes EU-tagál- lamok viszonya a komplex gazdasági összefonódás kontextusában értelmezhető. Egy további példa Svájcnak az összeurópai közlekedéspolitikában játszott kulcsszerepére vonatkozik.21 Amennyiben az EU a Svájccal kötött tranzitegyezményt mondaná fel, úgy 186 Külügyi Szemle
