Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS SVÁJC KONFLIKTUSA - Kiss J. László: Népszavazás után, népszavazás előtt - Svájc és az EU konfliktusa
Kiss J. László A népszavazás szociológiája A tömeges bevándorlás elleni népszavazáson elért, csekélynek mondható többség jól mutatta, hogy valójában „két Svájc" van, és még az is megoszlik, azaz a helvét társadalomban kettős kulturális törésvonal húzódik: egyfelől a keleti német, s déli olasz, illetve a nyugati francia nyelvű régiók, másfelől a város és a falu között. A városok többsége - közöttük a német nyelvű Basel és Zürich - és a (főként) francia nyelvű falvak lakói elutasították a tömeges bevándorlás korlátozását, míg a német és olasz nyelvű falusi régiók a mennyiségi korlátozás lehetősége mellett sorakoztak fel. Ha ez utóbbiak szavazói nem vettek volna részt ilyen nagy számban a referendumon, annak egésze sem járt volna sikerrel. Különösen figyelemre méltó volt, hogy Tessin/Ticino kantonban a lakosság 68 (és azon belül az asconaiak 54) százaléka igennel szavazott a külföldiek letelepedését korlátozó kvótarendszer bevezetése érdekében. Ennek okai között az egyik nyilvánvaló: a 350.000 fős kantonban letelepedett bevándorlók száma elérte a hatvan-, míg a napi ingázóké a harminckétezret. Svájc vonzerejét az olaszországinál háromszor nagyobb bérek és az ötven százalékkal kisebb adók önmagukban is érthetővé teszik. Az olaszországi üzemek Svájc olasz régióiba áttelepülve kedvezőbb adózási feltételek mellett tudnak működni, és a termelés kitelepülésének következménye, hogy növekszik az olaszországi ingázók és - mind gyakrabban - a képzetlen olaszországi munkaerő beáramlása.7 A népszavazás eredménye mögött a konkrét és a diffúz félelmek egyaránt felismerhetőek. A szakszervezetek a növekvő bevándorlás következtében attól tartanak, hogy az olcsó munkaerő leszorítja a béreket. A kis- és közepes vállalatok különösen a napi ingázók bérdömpingje miatt aggódnak. A kampány során előtérbe kerültek azok az aggályok, amelyek az épülő lakótelepek számának növekedése következtében a svájci régiók „túlbetonozódásáról" és „túlnépesedéséről", nem utolsósorban a növekvő bűnözésről és a svájci identitás meggyengüléséről szólnak. Erre utalnak azok a visszatérő érvek, hogy a svájci lakosság szempontjából a Genf és St. Gallen közötti, központinak tekintett térségben az egy négyzetkilométerre jutó 425 fős népsűrűséget csak a hollandiai arányok haladják meg. Mindazonáltal téves következtetés lenne, ha a tömeges bevándorlás elleni politikát csupán a nemzeti-konzervatív Svájci Néppárt tevékenységére korlátoznánk. Az idegen- ellenességet és a rasszizmust elutasító ECOPOP (Association ECOlogie POPulation) nevű környezetvédő szervezet a kérdésben még radikálisabb álláspontot foglal el, mint a Svájci Néppárt. Míg az SVP a konkrét számok meghatározásától tartózkodik, és csupán megtárgyalandó kontingensekről beszél, addig a környezetvédők azt követelik, hogy a svájci lakosság évi 0,2 százaléknál nagyobb mértékben ne növekedjen. Ez a gyakorlatban a jelenlegi éves nyolcvanezer bevándorló számának tizenhatezerre történő csökkentését jelentené. A környezetvédőknek a „túlnépesedés megállításáról" szóló népi 180 Külügyi Szemle
