Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG LÉTREJÖTTE - Pócza Kálmán: Politika és alkotmánybíróság: a Bundesverfassungsgericht létrejötte
Pócza Kálmán az okozta, hogy az új határok semmilyen mértékben nem fedték a történetileg kialakultakat. Az újonnan kreált három tartomány vezetőit egy asztal mellé ültették ugyan az amerikai és a francia szövetségesek, ám míg Württemberg-Hohenzollern és Württemberg-Baden vezetése egyetlen nagy tartományba olvasztotta volna mindhármukat, addig Baden tartományi kormányfője, Leonhard Wohieb (CDU) a történeti határokat állította volna vissza.70 A helyzet bonyolultságát az alkotmányozó atyák is érzékelték, megoldani azonban nem tudták, így került bele a német alaptörvénybe a híres 118. paragrafus, amely szerint a három mesterséges tartomány határainak újrarajzolása csak mindhármuk egyetértésével lehetséges. Amennyiben a konszenzus nem jönne létre, úgy a szövetségi törvényhozás kap felhatalmazást arra, hogy törvényi úton alkossa meg a tartományi határokat, amit aztán népszavazáson hagynak jóvá (Alaptörvény 11. cikk). Mivel azonban az illetékeseknek nem sikerült megegyezniük, a Bundestag - a 118. paragrafus alapján - egy egyesített nagy tartomány (Baden-Württemberg) létrejöttét foglalta törvénybe. Csakhogy ezt a döntést még népszavazáson is jóvá kellett hagyatni.71 Az ördög persze itt is a részletekben rejlett. Wohleb elképzelése szerint ugyanis a történeti tartományok külön-külön szavaztak volna az egyesülésről, s az csak akkor történt volna meg, ha mindkét tartományban többségbe kerülnek az egyesülést támogatók. A szövetségesek és a Bundestag viszont azt akarta, hogy a négy kerület mindegyikében (francia Baden, amerikai Baden, francia Württemberg, amerikai Württemberg) külön szavazzanak, és ha három területen többségbe kerülnek az egyesüléspártiak, akkor megvalósulhat az egységes tartomány. Csakhogy a népszavazás végeredménye éppen annak kiírásától, az alkalmazott modelltől függően alakult volna. Mivel 1950 szeptemberében egy informális, jogi érvénnyel nem bíró népszavazást már tartottak a négy- kerületes modell alapján, annak eredményeiből az is kikövetkeztethető volt, hogy ha az első modell szerint tartják a népszavazást, akkor épp ellenkező előjelű eredményre lehet számítani.72 A módja körül kialakult vita ellenére, 1951 decemberére végül mégis kiírták a népszavazást, s vele egy időben a Bundestag meghosszabbította a tartományi gyűlések mandátumát 1952 márciusáig. Erre azért volt szükség, hogy ne kelljen az esedékes tartományi gyűlési választást megtartani, ha pár hónappal később az egyesülés miatt úgyis feloszlatják a az új testületet. Wohleb ezen a ponton fordult az akkor már jogilag létező, de a bíróválasztás elhúzódása miatt még fel nem állt alkotmánybírsághoz: meglátása szerint a Bundestag tulajdonképpen a gerrymandering eszközével próbálta a népszavazás kimenetelét befolyásolni, ráadásul a szövetségi törvényhozásnak nem állt jogában a tartományi gyűlések mandátumának meghosszabbítása. Wohleb ugyanakkor hangsúlyozta, hogy elfogadja az alkotmánybíróság döntését (legyen az a számára pozitív vagy negatív), ha az 1951. szeptember 16-ig, a kitűzött referendum időpontjáig megszületik. Ahogy fentebb is jeleztem, ezért vált olyan sürgetővé az alkotmánybírák megválasztása: ha nem sikerül időben dönteni a személyükről, akkor az a veszély fenyegetett 124 Külügyi Szemle
