Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 4. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2013. október 1.-december 31.
Külpolitikai eseménynaptár oktatási miniszterrel. A kormányfőt 55 cég képviseletében 61 magyar üzletemberből álló delegáció kísérte el. November 20-21. Hollandia: Kövér László a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Ankie Broekers-Knolt, a holland szenátus elnökét és kíséretét. Broekers-Knol asszony találkozott Ader János köztársasági elnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel és Martonyi János külügyminiszterrel is. November 20-21. NATO: Kövér László, az Országgyűlés elnökének meghívására Magyarországon tartózkodott Alexander Vershbow helyettes NATO-főtitkár, aki részt vett a Parlamentben rendezett XVII. Nemzetközi NATO-konferencián. A tanácskozáson felszólalt Martonyi János magyar külügyminiszter, majd fogadta a NATO-vezetőt. November 21. Bulgária: Krisztián Vigenin bolgár külügyminiszter Budapesten tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel. November 22. Diplomácia: A balti és az észak-európai országok magyar nagykövetei Koppenhágában tartottak tanácskozást arról, hogy miként lehetne javítani Magyarországnak a térséghez fűződő kapcsolatait. A Külügyminisztériumot Prőhle Gergely helyettes államtitkár képviselte. November 24-26. Izrael: Martonyi János külügyminiszter Izraelben tett látogatást. Találkozott Benjámin Netanjáhú miniszterelnökkel és Avigdor Lieberman külügyminiszterrel. Rámalláhban a békefolyamatról és más közel-keleti témákról tárgyalt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Rijád al-Malki palesztin külügyi tárcavezetővel. A magyar külügyminiszter felkereste a betlehemi Al-Khader (Szent György) kerületi alapítványi iskolát, amelynek adományt adott át, és ellátogatott a Születés Templomához, melyet részben magyar forrásból újítanak fel. Martonyi János meglátogatta az izraeli Weizmann tudományos kutatóintézetet is, ahol szintén az együttműködés bővítéséről tárgyalt. November 25-26. Kelet-Közép-Európa: 17 ország részvételével Kelet-Közép-Európa (KKE)-Kína csúcstalálkozót tartottak Bukarestben. A találkozón részt vett Orbán Viktor kormányfő, aki Ivica Dacic szerb kormányfővel megállapodott, hogy 2014 elején magyar kulturális intézet nyílik Belgrádban. A kínai miniszterelnökkel, Li Ko-csianggal folytatott megbeszéléseik eredményeként abban egyeztek meg, hogy a Budapest- Belgrád vasútvonal korszerűsítése érdekében együttműködésbe kezd Kína, Magyarország és Szerbia. November 24-27. Nemzetközi tanácskozás: Rio de Janeiróban megrendezték a hatodik Tudományos Világfórumot (WSF). A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakmai támogatásával zajló rendezvény résztvevői „Tudomány a fenntartható fejlődésért" címmel, hat plenáris és tizenkét tudományos, illetve parlamenti szekcióban tárgyalták a világ előtt álló legnagyobb globális kihívásokra adható tudományos válaszokat. Magyarországot Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia és a WSF elnöke 190 Külügyi Szemle