Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 4. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2013. október 1.-december 31.
Külpolitikai eseménynaptár Október 9. Nagy-Britannia: Orbán Viktor miniszterelnök Londonban előadást tartott a Királyi Külügyi Intézetben, tárgyalást folytatott David Cameron brit miniszterelnökkel, s találkozott a legnagyobb magyarországi brit befektető vállalatok, a Tesco, a Vodafone és a GlaxoSmithKline Közép-Európáért felelős vezetőivel. Október 9. Szerbia: Kövér László házelnök az Országházban fogadta Nebojsa Stefanovicot, a szerb parlament elnökét, aki az Országgyűlés által szervezett nyugat-balkáni házelnöki konferenciára és hivatalos kétoldalú látogatásra érkezett Magyarországra. A szerb politikus találkozott Martonyi János külügyminiszterrel is. Október 14. Visegrádi együttműködés: Budapesten tárgyaltak a visegrádi országok kormányfői: Jirí Rusnok cseh, Donald Tusk lengyel, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A kormányfők többek között egységesen kiálltak a nukleáris- energia-felhasználás és azon jog mellett, hogy az országok maguk dönthessenek arról, milyen forrásokból biztosítják energiaszükségletüket. Október 16-18. India: Hivatalos látogatást tett Indiában Orbán Viktor miniszterelnök; a delegáció tagja volt mások mellett Varga Mihály nemzetgazdasági és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. Orbán Viktort fogadta Pranab Mukherdzsi indiai államfő, Sonia Gandhi, az UPA kormánykoalíció elnöke és Mohammad Hamid Anszari alelnök, felsőházi elnök. A magyar kormányfő megbeszélést folytatott Manmohan Szingh indiai kormányfővel, majd a két miniszterelnök jelenlétében a kormányok képviselői megállapodásokat írtak alá kutatás-fejlesztésről, egy kulturális munkatervről, gyógyászati és sport célú együttműködésről, valamint egy szándéknyilatkozatot a kétoldalú légügyi megállapodás módosításáról. 18-án Orbán Viktor Mumbaiba, India pénzügyi központjába látogatott, ahol felkereste a tőzsdét, s indiai pénzügyi befektetőkkel találkozott. A magyar delegáció tagjai látogatást tettek a Tata Consultancy központjában, majd felavatták a Mumbai Magyar Főkonzulátust. Október 17-19. Nemzetközi értekezlet/Dél-Korea: Martonyi János külügyminiszter William Hague brit és Jun Bjung-sze dél-koreai külügyminiszter társaságában megnyitotta a 2013-as Szöuli Kibertér Konferenciát. A látogatás során a magyar és a dél-koreai külügyminiszter aláírta a nukleáris energia békés célú felhasználásáról szóló, új kétoldalú együttműködési megállapodást. Október 19. Belgium: Orbán Viktor miniszterelnök Gentben részt vett Wilfried Martens egykori belga kormányfő temetésén. Október 20-21. Franciaország: Ader János köztársasági elnök párizsi látogatása során megkoszorúzta Nagy Imre és az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak jelképes síremlékét a Pére-Lachaise temetőben, megbeszéléseket folytatott Francois Hollandé francia államfővel, s a Párizsi Magyar Intézetben Franciaországban élő magyar művészekkel találkozott. 2013. tél 187