Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Ari Shavit remekműve Izraelről (Réti György)
Ari Shavit remekműve Izraelről megközelíti a félmilliót. Shavit ismerteti a telepítési mozgalom három vezetőjével folytatott beszélgetését, de álláspontja egyértelműen elítélő marad: Ofra benépesítése miatt a világ ma már gyarmatosító országnak tekinti Izraelt... ezért a Nyugat fokozatosan hátat fordít Izraelnek... és szégyenkeznek miatta. Ez az ok, amiért az ország nem képes saját magával tisztába jönni. Ofra alapítói megerősíteni szerették volna Izraelt, a gyakorlatban legyengítették... Ofra élénken és lendületesen fejlődik ugyan, de nyilvánvaló, hogy előbb vagy utóbb a belső logikáját összetöri egy külső logika, mely ellen eredetileg lázadt, és amelyet megpróbált semmibe venni. (289., 294. o.) 1987-ben kitört az első intifáda, azaz a palesztin nép lázadása az izraeli megszállás ellen, ám azt hamarosan leverték. A lázadás szervezőit és sok résztvevőjét internáló táborokba zárták. Az akkor még ifjú újságíró Shavitot 1991-ben katonai szolgálatra hívták be a „Gaza Beach" elnevezésű táborba. A kilencedik fejezet az ottani élményeit rögzíti, az akkor írt, nemzetközi feltűnést és elismerést keltő cikke alapján. A cikkben állandó párhuzamot von az izraeli és a német táborok között, megállapítva, hogy a kettő nagyon hasonlít egymásra. Itt is a szerzőt idézem: Az én szeretett, demokratikus Izraelem módszeresen, szervezetten és „teljesen jogszerűen" kényszeríti a palesztinokat jajgatásra... Amit művelnek, az egy népfelkelés elnyomása, egy másik nemzet erőszakos megszállása. Ez egy olyan jelenség, amelynek nincs párja a Nyugaton. Ez olyan szervezett brutalitás, amelyet egyetlen demokrácia sem bír el. És én is része vagyok ennek az egésznek. Beismerem. (304. o.) A témával kapcsolatos felindultsága igazolja a fejezet végén alkalmazott kemény hasonlatot: Talán ez az oka annak, hogy még ma is üldöz álmomban, amit Gaza Beach-ben akkoriban láttam és hallottam. Igen, nyomaszt annak a tudata, hogy mi megragadtuk a palesztinokat a töküknél fogva, ők meg válaszul a torkunkat kezdték fojtogatni... Néhány évenként e tragédiában véget ér egy felvonás, és elkezdődik egy új. Maga a dráma azonban sohasem ér véget. Csak a főj tógát ás erősödik minden alkalommal. (309. o.) A tizedik fejezet az izraeli békemozgalom történetét ismerteti, amelynek legnagyobb sikere az Izrael és Palesztina között 1993-ban megkötött oslói békeszerződés volt. A szerző a mozgalom öt vezetőjével készített interjú alapján mutatja be, hogyan jutottak el odáig, és miért bizonyult rövid távú illúziónak a megállapodás. Mint az akkori békemozgalom aktív részese, így összegzi a kudarc okait: Nem tudtuk megmondani a világnak és a népünknek, hogy a megszállást akkor is meg kell szüntetnünk, ha ezzel nem vívható ki a béke. Nem tudtuk bevallani 2013. tél 175
