Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - EURÓPAI FÖDERALIZMUS ÉS NEMZETKÖZI KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EU-BAN - Marján Attila: Az európai föderalizmus kérdésének néhány gazdasági és politikai aspektusa
Marján Attila kárhoztatva. Nem jelentéktelen tehát az érvek tömege az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett. Ezek közül vannak jogos és vannak értelmetlen, sőt egyenesen káros gondolatok is. Nem hiszem például, hogy egy politikai uniónak az lenne a legfontosabb értelme, hogy a globalizált világban egy fenntarthatatlan és versenyképtelen modellt védelmezzen. Joschka Fischer 2000-ben a Humboldt Egyetemen mondta el a nagy visszhangot kiváltó beszédét a „mag-Európa" létrehozásának szükségességéről, vagyis arról, hogy jöjjön létre egy élcsapat az EU-n belül, amely gyorsabban halad előre az integrációban. Lássuk, mi történt 1990-óta! Akkor Európa épp csak újraegyesült, egyelőre főleg lelkileg; a globalizáció félelme sehol sem volt még, nem is beszélve a lengyel vízvezeték-szerelőkről. Az EU akkor még tizenkét, viszonylag homogén és alapvetően gazdag ország elitklubja volt. Tehát az Európai Egyesült Államok gondolata minden EU-tagnak szólt. Másfél évtizeddel később a helyzet sok tekintetben megváltozott; öt évvel később egy egészen új világ köszöntött be az EU-ban. Ma az Unió már egy 28 tagú, rendkívül heterogén, hatalmas területi kiterjedésű regionális szövetség, egészen más, mint a tizenöt évvel ezelőtti közösség. A nyugat-európai lakosság „depressziós", a gazdasági növekedés csapnivaló; az emberek szinte meg sem tanulják egy új és szegény tagállam nevét, már itt is a következő; a cégek Kínába vagy az új tagországokba települnek. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül felszínre a kétsebességes Európa ötlete. 2005 végén be is került a köztudatba Guy Verhofstadt belga miniszterelnök koncepciója, amely az Európai Egyesült Államok gondolatát ötvözi a kétsebességes Európáéval. Szerinte Európának szüksége van egy integracionalista központi magra, egy olyan megerősített szövetségre az EU-n belül, amely politikai unióba szerveződik, és irányt mutat a félperifériának is, elejét véve ezzel annak a veszélynek, hogy az európai integráció feloldódik a saját heterogenitásában, és visszafejlődik valamiféle kereskedelmi övezetté. A központi Európa megújíthatná az EU fásult imázsát, és adna valami kézzelfoghatót az Európa iránt egyre érzéketlenebb fiatal generációknak is, akik természetesnek veszik a békét, a jólétet és a határok nélküli Európát. A központi mag (amely - logikusan - lehetne maga az eurózóna) körül az oda nem csatlakozó országok alkotnák annak lazább holdudvarát. A fenti koncepció mozgatórugója a növekvő heterogenitás okozta lassulás miatt érzett aggodalom és az euróválság mellett a globalizáció hatásai miatti félelem. Pontosabban: az attól való félelem, hogy a nemzetközi verseny következtében Európa képtelen lesz fenntartani a jóléti intézményrendszerét, és öregedő társadalmával nem tudja majd tartani a tempót a versenytársakkal. A koncepció ezer aggályt vet fel, s számos támadás érte a tagállamokból és az európai intézményekből egyaránt. Komoly szuverenitási aggályokat vet fel, de vannak lelkes hívei is. Hosszú távon - nem utolsósorban a bővítések miatt - valamilyen jelentős intézményi átalakulás fog lejátszódni Európában. Mindez azonban felvet több, igen nehéz kérdést is: milyen feltételekkel jöhet létre egy két- vagy többsebességes Európa, hol vannak Európa határai, illetve 138 Külügyi Szemle
