Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kiss J. László: Politika és percepció: magyar és osztrák (kül)politika az átalakulás éveiben (1988-1991)
Politika és percepció A határnyitás aszimmetriái: kis nyitás „alulról" - nagy nyitás „felülről" A határnyitás aszimmetrikus észlelése a rákövetkező belpolitikai események súlyára és hatásaira vonatkozik. Aligha lehet lebecsülni azt az Ausztriát érintő geopolitikai kihívást, amely az EGK-tagság elérése és a közép- és kelet-európai átalakulás egyidejűségével kapcsolódott össze, ám lényeges rámutatni arra, hogy ebben a folyamatban - a magyar viszonyoktól eltérően - az osztrák belpolitikai rendszer nem forgott kockán. Magyarországon azonban egy valóságos politikai átmenet zajlott. A vasfüggöny átvágása és a határ megnyitása mélyen a belpolitikai változások folyamatába illeszkedett, egyúttal a magyar (kül)politika átalakulásának politikai-diplomáciai előtörténetét alkotta, s végül a politikai rendszerváltozáshoz vezetett. Valójában két lényeges döntésről volt szó: 1988 végén, illetve 1989 elején az a határozat született Budapesten, hogy a határrégióban megszüntetik a műszaki zárat; 1989 augusztusában pedig a magyar kormány keletnémet polgárok ezreinek engedte, hogy a határon át Ausztriába - és azon keresztül a Szövetségi Köztársaságba - jussanak. A vasfüggöny lebontása és a határnyitás elsősorban a magyar külpolitika kialakulását jelentette, amely a lopódzó kerülőutak gyakorlata helyett azon volt, hogy visszanyerje döntési szabadságát és - a messze ható európai következményeket is számba véve, és ha csupán egy rövid időre is - politikacsináló (policy maker) szerepet vállaljon, az események alakítója legyen. A magyar külpolitikát hagyományosan olyan fogalmak jellemezték, mint az „alkalmazkodás", a „követés" és az „alárendelés" - röviden: egy policy taker sajátosságai. Az ország hiányzó hatalma és az érzékeny stratégiai helyzet hazánkat közvetve-közvetlenül egy olyan környezettől tette függővé, amelyre nem, vagy csak nagyon korlátozottan volt képes befolyást gyakorolni. Egy aktív, kifelé irányuló vagy a saját sorsát alakítani képes policy maker pozíció csak nagyon ritkán és drámai feltételek között alakulhatott ki. 1989 nyarán a magyar politika sorsdöntő választás elé került: az NSZK a keletnémet polgárok Nyugatra való szabad távozását, az NDK viszont a kitoloncolásukat vagy legalábbis Kelet-Németországba történő visszatérésük támogatását követelte. A magyar kormány mindkét kívánságot nem teljesíthette. Sokáig azt az álláspontot képviselte, hogy a menekültválság alapjában vége német-német ügy, amelyet a két német államnak kell megoldania. Idővel azonban mindinkább felismerhetővé vált, hogy hiábavaló egy ilyen megállapodásra várni, és Magyarország nem kerülheti el, hogy maga cselekedjen. A végleges döntésre az 1989. augusztus 19-i, „kis határnyitásnak", tesztnek tekintett páneurópai pikniket követően, augusztus 25-én, a Bonnhoz közeli Gymnich-kastélyban került sor, ahol Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter tájékoztatta Helmut Kohl kancellárt és Hans-Dietrich Genscher külügyminisztert a magyar határozatról. 2013. nyár 119
