Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kiss J. László: Politika és percepció: magyar és osztrák (kül)politika az átalakulás éveiben (1988-1991)
Politika és percepció hasznot húzhatott. Ausztriának független és semleges államként megvolt a lehetősége arra, hogy az európai fejlődés nyugati centrumával fenntartsa a politikai és gazdasági kapcsolatokat. Továbbá Ausztria és nem Magyarország lehetett az a „potyautas" sem, amely - semlegességi státusa ellenére - képes volt biztonsági osztalékot nyerni a nyu- gat-európai-atlanti biztonsági rendszerből. Ezzel szemben Magyarország az 1956. évi forradalmat követően a Szovjetunió által dominált kelet-európai zárt regionalizmus része maradt, együtt azzal a kérdéssel, hogy „ki véd meg minket a védelmezőnktől?".3 A kétoldalú kapcsolatok és a kölcsönös percepció további alakító tényezője volt a két állam egymással komplementer viszonyban álló belpolitikai fejlődése: az osztrák keleti és a magyar nyugati nyitás politikája. A kádári reformkommunizmus pragmatikus vonásai - a társadalom fogyasztás révén történő, aktív depolitizálása és az alkalmi liberalizálás politikája - a nyugati nyitás nélkül elképzelhetetlenek voltak. Ausztria ugyanakkor semlegessége ellenére sohasem volt a két tömb közötti in between: nyugati berendezkedése nem akadályozta meg abban, hogy mint a nyugati világ pereme, az aktív kelet-nyugati „hídépítés" politikájának képviselője legyen. Ehhez kapcsolódtak Ausztriának a történelemből átörökölt speciális ismeretei a régióról, az ún. „keleti kompetencia" (Ostkompetenz), illetve a keleti tömbben a pragmatizmussal együtt járó lengyel és magyar „nyugati kompetencia" kialakulása. Nem véletlen, hogy a kétoldalú kapcsolatok - sokszor mint tömböket átfogó együttműködési formák - mindig szélesebb politikai kontextusba helyeződtek, és ilyen módon közvetve vagy közvetlenül szubregionális jelleget öltöttek - legyen szó a legkülönbözőbb kooperációs tervekről vagy a geopolitikai együttműködési kísérletekről, az Alpok-Adria Munkaközösségtől a Közép-európai Kezdeményezésig (CEI). A két kis állam mindenkori gazdasági érdekei ugyanakkor politikai tartalom hordozói is voltak, és mint ilyenek, hozzájárultak az ideológiai-politikai határokat meghaladó kétoldalú kapcsolatok dinamikájának fennmaradásához. Az 1960-as évek középétől Ausztria vált a magyar külpolitika nyugati hídverésé- nek „első kísérleti terepévé", és mint ilyen, „gyakorlótérként" szolgált a magyar kormánynak a tömböket átfogó első, „próbalépései" számára.4 Ausztria az NSZK mellett a magyar külpolitika aktív koegzisztenciapolitikájának fő célországa volt. 1968 után a magyar gazdasági reform a külpolitika ökonomizálódását erősítette, és ez a folyamat egy nyitott gazdasággal rendelkező kisállamként határozta meg Magyarország specifikus érdekeit. A kialakult magyar-osztrák bilateralizmus azt bizonyította, hogy a két ország közti „különleges kapcsolatok" az 1970-es és az 1980-es években - a kelet-nyugati viszony negatív hatásai ellenére is - képesek voltak bizonyos fokig önállósodni - anélkül azonban, hogy ez modellként más államokra is átvihető lett volna. Ehhez járult, hogy a kétoldalú kapcsolatokban a sajátos történelmi tényezők mindig az együttműködést élesztőén és a felmerült konfliktusokat korlátozóan hatottak, még akkor is, ha a közös 2013. nyár 103
