Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: A szembenállástól a kiegyezésig. A magyar-osztrák viszony a megbékélés útján (1959-1970)
Gecsényi Lajos készültségben, mindenre kiterjedő figyelemmel követték nyomon a gyanúsnak tartott külföldieket és a velük kapcsolatot kereső magyar állampolgárokat.71 A magyar külpolitika részéről évek óta napirenden tartott kulturális kapcsolatok fejlődésének fontos állomásaként, 1963 novemberében megnyílt Bécsben a Collegium Hungaricum új épülete, és jelzésértékű volt, hogy a néppárti Heinrich Drimmel oktatási miniszter fogadta a megnyitó ünnepség alkalmából Bécsbe érkezett Bognár Józsefet, a budapesti Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökét, és támogatta a kulturális kapcsolatok intenzív fejlesztését.72 1963 folyamán azonban mindezek mellett a vagyonjogi szerződés előkészítése állt a megbeszélések középpontjában. Ezt nyomatékosította, mint már annyiszor, Kreisky külügyminiszter határozott álláspontja, aki a határszerződések aláírását, illetve egy budapesti meghívás elfogadását is a vagyonjogi témához kötötte.73 A megoldás felé vezető utat a Politikai Bizottság 1963. december 21-én tartott ülése nyitotta meg, amikor „a tőkés államokkal függőben lévő pénzügyi és vagyonjogi kérdésekről" szóló napirend keretében kiemelten foglalkoztak Ausztriával. A Központi Bizottság államgazdasági és külügyi osztályai által készített előterjesztés visszautalt a VIII. pártkongresszus határozatára, amely a kapcsolatok jószomszédivá fejlesztését tűzte ki célul. Ennek szellemében rámutatott, hogy a rendezetlen vagyonjogi kérdések súlyosan gátolják a rendezést, így olyan megoldást kell keresni, amely nem jelent számottevő többletterhet, de eltünteti ezt a lényeges akadályt. A vitában Kádár hangsúlyozta, hogy az osztrák rendezésnek valóban elsőbbséget kell élveznie, s ennek megfelelően szükséges a megállapodást előkészíteni. A határozat végül kimondta, hogy törekedni kell a mielőbbi nullszaldós globális megoldásra, ám az ún. potsdami tételekért (a Szovjetuniónak átadott német-osztrák vagyon) kártérítés nem vállalható, s fenn kell tartani a világháború végén Ausztriába került magyar vagyon iránt az ún. magyar restitúciós igényeket.74 A vagyonjogi vitában a döntő szót a Politikai Bizottság 1964. június 15-i határozata mondta ki, miután Nyers Rezső előterjesztésében hozzájárult, hogy tisztán 20 millió (ez később 22,5 millióra módosult) schilling megfizetése mellett (az elhurcolt magyar vagyonért és a „potsdami tételekért"75 fizetendő kölcsönös kárpótlás kérdésének mellőzésével) aláírható a vagyonjogi megállapodás. Úgy vélte, a fizetendő összeget a burgenlandi magyar kisbirtokok és más követelések eladásából befolyó 10-15 millió schilling várhatóan csökkentheti.76 A magyar kormány „elszántságát" jelezte, hogy az Országgyűlés június 26-i ülésén Bognár Józsefnek az elhurcolt magyar vagyonért járó kártalanítás ügyében elhangzott - minden bizonnyal megrendelt - interpellációjára Tímár Mátyás pénzügyminiszter világos választ adott. „Ausztriával a kölcsönös igények méltányos figyelembe vételével megegyezésre van kilátás. Ennek azért van jelentősége, mert a tárgyalások 10 éve húzódnak. A két ország kapcsolatait jószomszédivá kell tenni. Megvannak a feltételei a hasznos együttműködésnek, és hogy példát mutassunk, a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének."77 A döntést gyors 80 Külügyi Szemle
