Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: Fock Jenő miniszterelnök franciaországi útja (1968. március 25-30.)
Fock Jenő miniszterelnök franciaországi útja (1968. március 25-30.)1 Garadnai Zoltán A francia keleti nyitási politika lehetőségei 1968 első felében A z 1967-1968 folyamán kialakult konfliktusok fordulópontot eredményeztek a francia keleti nyitási politikában. A vietnami háború eszkalációja tovább élezte a francia-amerikai ellentéteket, miközben a NATO reformja miatt a francianémet kibékülés folyamata megszakadt, vagyis a két ország politikai és diplomáciai kapcsolatai elhidegültek. Keleten a Szovjetuniónak a nyugati szövetségi rendszer megosztására és a keleti blokk államainak mesterséges egységben tartására vonatkozó politikája kijelölte a Charles de Gaulle által 1963-tól kezdeményezett európai „détente- entente-coopération" politika korlátáit.2 Az új kelet-nyugati közeledési politika határainak egyik legfontosabb jele az volt, hogy - De Gaulle eredeti szándéka ellenére, aki a németek számára példaként állította a francia részről a szocialista országokkal 1963 óta sikeresen kialakított, a normális együttműködést lehetővé tevő kapcsolatokat - az NSZK keleti nyitása a kezdeti időszakban nem volt eredményes.3 A NATO reformja és az integrációs kérdések következtében ugyanis a francia-német kétoldalú kapcsolatok elhidegültek, ami kihatott a francia keleti nyitási politikára féltékenyen figyelő és egyben Washingtonra óvatosan tekintő német külpolitikára. 1967. október 13-án Kurt Georg Kiesinger német kancellár elutasította Wladyslaw Gomulka lengyel első titkárnak az Odera-Neisse-határ és az NDK létezésének elismerése vonatkozó javaslatát: Bonn részéről sem de jure, sem de facto nem kívánták elfogadni az NDK-t. Ez a döntés megerősítette azokat a tapasztalatokat, amelyeket De Gaulle 1966-ban a Szovjetunióban, illetve 1967-ben Lengyelországban szerzett. Szovjet részről ugyanakkor 1968 elején egyértelművé tették azt is, hogy készek Nyugat-Berlin kérdésében ismét a diplomáciai nyomásgyakorlás eszközéhez nyúlni. így kívánták ugyanis figyelmeztetni Bonnt arra, hogy változtassa meg politikáját, s ebben a németekkel szemben korábban hagyományos szövetségesnek számító francia kormány véleménye és esetleges ellenlépései sem zavarták őket.4 U6 Külügyi Szemle
