Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KONTEXTUSA - Szigetvári Tamás: Az "arab tavasz" gazdasági vonatkozásai
Az „arab tavasz" gazdasági vonatkozásai Az árnövekedés hatásainak kivédésére a legtöbb arab ország erőteljes élelmiszerár-szubvencionálást alkalmaz. Ez a kis népességű olajexportőrök esetében nem jelent problémát: bár az élelmiszerimporttól való függőségük magas, az olajból származó jövedelmek bőségesen fedezik a szubvenciókat - főként, mivel a kőolaj- és az élelmiszerárak közötti pozitív korreláció miatt a magasabb élelmiszerárak általában magas kőolajárak mellett alakulnak ki. A nagyobb népességű exportőrök - mint Algéria, Irak vagy Irán - esetében már komolyabb költségvetési terhet jelent a szubvenciók fenntartása, de mivel itt is általában emelkedő bevételek mellett jelentkezik a hatás, így többnyire finanszírozható marad. A legnehezebb helyzetben az élelmiszerimportra szoruló olajimportőr országok vannak. Esetükben az árnövekedés miatt megnövekvő importkiadások a GDP 1,2%-át tették ki.10 Ezen belül a legnagyobb tételt a gabonaáruk jelentették; az arab országok együttesen a világ legnagyobb gabonaimportőreinek számítanak. Az áremelkedések természetesen eltérően hatnak az egyes országokra, illetve a lakosokra, importszükségleteiktől, azok összetételétől, az élelmiszertermékek fogyasztói kosárbeli súlyától, a támogatási rendszertől és egyéb tényezőktől függően. A térség országai közül az élelmiszerek árának legnagyobb mértékű emelkedése (Iránt leszámítva) Egyiptomban következett be (18%, 2010-ben); Szíriában 14%, Tunéziában, Marokkóban és Jordániában viszont csak 3-4%-kal emelkedtek az élelmiszerárak.11 Egyiptom esetében az egyre emelkedő élelmiszer- és energiaár-szubvenciók csökkentése régóta napirendenden volt ugyan, de gyakorlatilag nehezen lehetett kivitelezni, hiszen a rendszer stabilitásának egyik fő biztosítékát jelentette. 2011 januárjában, a tunéziai forradalom továbbterjedését elkerülendő, a támogatások emelését jelentették be. Ez azonban hatástalan maradt - a korábbi évek kényes politikai egyensúlya a térség szinte összes országában felborult. A „politikai alku" fenntarthatatlansága Az egyik legfontosabb különbség az arab országokban végbement reformok és az európai mediterrán országokban, illetve Latin-Amerikában és Közép-Európában lezajlott átmenetek között éppen az volt, hogy az arab országokban nem kísérte/előzte meg őket a politikai rendszer demokratizálódása. A gazdaságban végrehajtott szerkezetváltozások és számos piaci reform ellenére az autoriter rendszer fennmaradt, mintegy „sajátos arab útként". Bár - mint azt Kína példája mutatja - autoriter rendszerek is lehetnek gazdaságilag sikeresek; a probléma az volt, hogy a sajátos kínai modellel szemben, az arab út korántsem volt sikeres. Az autoriter államok alapvetően hasonló berendezkedéssel működtek, korlátozott szabadságjogok mellett viszonylag széles körű szociális biztonságot teremtettek, az 2012. tavasz 91
