Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Dunay Pál: Egy lépés előre...Győri Szabó Róbert: a Magyar külpolitika története 1848-tól napjainkig
Könyvszemle pillantást vetni a könyv időkeretére (1848-2011). Az 1848-as kezdés önkényesnek tekinthető annyiban, hogy a forradalom és szabadságharc nem vezetett Magyarország tartós független államiságához; lehet, hogy célszerűbb lett volna beérni a Monarchia felbomlásával mint történeti szakaszhatárral. Az viszont kétségtelen érdeme a könyvnek, hogy napjainkig vezeti a magyar külpolitika történetének bemutatását, s hogy- indokoltan és ígéretéhez híven - „a második világháború utáni évtizedek eseményeit, folyamatait mutatja be részletesebben" (12. o.). S valóban, a könyv mintegy kétharmada az 1945-öt követő időszak fejleményeivel foglalkozik. Ez annál is inkább érthető, mert kitűnik, a szerző érdeklődésének vannak csomópontjai, s ezek közé nem tartozik az 1848 és 1918 közötti időszak. Sőt, az is világos, hogy a munka a történelmi események felgyorsulását eredményező csomópontoknak nagyobb figyelmet szentel, mint a reformoknak, a lassú építkezésnek és azok külpolitikai leképeződésének. Lehet, ez eredményezi azt, hogy 1918-19 és 1956 elemzése a legrészletesebb, sőt 1956 előzményei és következményei mondhatók a kötet azon részének, ahol az elemzés mélysége túllép a tankönyvi bemutatástól igényelt szinten. A forradalmi időszakoknak szentelt kiemelt figyelem fölveti a kérdést, vajh a szerző világa nem inkább Kossuthé-e, mintsem Széchenyié. Még egy kihívásra föl kell hívni a figyelmet, amelyet a szerző - egy kicsit talán Lukács György „nem tudják, de teszik" marxi gondolatfoszlányának modelljét követve - viszonylag sikeresen kezel. Nevezetesen arra, hogy - ellentétben azzal, amit néhány tájékozatlan politikus mindmáig hisz - nincs kül- és belpolitika, sőt még ha valaha létezett is, most egyre kevésbé mondható az el. Nem csupán azért, mert Magyarország- hála az égnek - nemzetközileg mélyen integrált állam, hanem a globalizáció elsöprő ereje miatt sem. Elég csak provokatívan fölvetni a kérdést: kül- vagy belpolitika-é a nemzetpolitika, az adópolitika, a szociális- vagy az oktatáspolitika, hogy a válasz fényében tudjuk: ez is, meg az is. A megkülönböztetés egyre érthetetlenebb és értelmez- hetetlenebb. Nem tudni, sokat hezitált-e Győri Szabó Róbert, amikor eldöntötte, mire terjed ki a figyelme, s mire nem, de ösztönösen jó helyen húzta meg a vonalat a nehezen elhatárolható területek között. Minden tankönyv esetében érdemes megvizsgálni, milyen előzetes ismereteket feltételez az olvasóról, különösen a vélhető többséget kitevő egyetemi hallgatókról. A szerző minden bizonnyal helyesen mérte fel, hogy a hallgatók középiskolai tanulmányaik során keveset hallhattak az 1945 utáni, még kevesebbet az 1990-et követő időszakról. Ugyanakkor talán rosszul ítélte meg a tudásukat, amikor úgy gondolta, mindenki ismeri a Köztes-Európa terminus technicus gyökereit. Úgy vélem, érdemes lett volna megemlítenie azt, hogy Tomás Masaryk, Csehszlovákia első köztársasági elnöke azt a térséget azonosította így, amely „a németek és az oroszok között" fekszik - még ha napjainkra a kifejezés pontos tartalma, s a térség kontúrjai az integráció és a dezintegráció együttélése fényében bizonytalanná is váltak. 226 Külügyi Szemle
