Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - ÚJ KIHÍVÁSOK A MAGYAR KÜLPOLITIKÁBAN - Hettyey András: Az Európai Unió bizalmi válsága, különös tekintettel a bővítéspolitikára
Hettyey András profitált: „Az EU-tagság hozzájárult a magyar export jelentős mértékű szerkezeti átalakulásához, ami például azt jelenti, hogy a csúcstechnikai termékek aránya körülbelül egynegyedre nőtt a magyar exportban, amely arány megfelel a legfejlettebb országok exportstruktúrájának. Emellett az általános gazdasági szerkezet - a szolgáltatások arányának növekedése és a mezőgazdaság arányának csökkenése - is közeledett az EU vezető országainak struktúráihoz. A teljes jogú tagság emellett segítette a tőkebeáramlás növekedését, és hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország markánsan tőkeexportőr országgá váljon."43 Mindezen sikerek ellenére számos jel utal arra, hogy a bővítéspolitikát sem kerülte el az Európai Unió válsága: az ugyanis az utóbbi években „mind politikai, mind koncepcionális tekintetben zsákutcába jutott".44 Ennek legnyilvánvalóbb jele az, hogy az Unió kormányai és polgárai között eluralkodni látszik egy bizonyos „bővítési fáradtság" (enlargement fatigue/Eriveiterungsmüdigkeit). Ez nem egy új jelenség, felbukkanása ezért nem is magyarázható a 2008-ban kirobbant globális gazdasági válsággal vagy a 2010 óta tartó uniós válsággal, hiszen megelőzte azokat. A fogalom több tényezőből áll össze, amelyek közül a legfontosabb az, hogy az Eurobarometer felmérései szerint a további bővítések iránti támogatottság egyre csökken az európai lakosság körében (lásd lejjebb). Legalább ennyire fontos az is, hogy az EU kulcsfontosságú országaiban a hatalmon lévő kormányok meglehetősen szkeptikusan viseltetnek a további bővítésekkel szemben.45 Különösen igaz ez a korábban oly bővítéspárti Németországra, amely felváltva helyezkedik „közömbös, fékező vagy Törökországgal szemben akár bővítés ellenző álláspontra".46 Egy másik probléma az EU-hoz csatlakozni kívánó államok állapotában keresendő. (Horvátországot nem számítjuk ide, hiszen Zágráb már 2013. július 1-jével csatlakozik.) A potenciális jelöltek köre adott: az Európai Tanács 2006-ban elfogadott bővítési stratégiája leszögezi, hogy „az Európai Tanács újólag megerősíti, hogy az Európai Unió jelenti a Nyugat-Balkán jövőjét".47 A szóba jöhető országok bővítési folyamata azonban korántsem problémamentes: komoly vita tárgyát képezi Koszovó státusza, amelyet Szerbia mellett öt EU-tagállam sem ismer el. Macedónia tárgyalásait a Görögországgal folytatott névvita hátráltatja. Bosznia-Hercegovinában az államépítés halad nehezen, Albániában három éve komoly belpolitikai válság van, a török kérdés pedig szintén több sebből vérzik. A tárgyalási folyamatok tehát - ha egyáltalán megkezdődtek - csak igen lassan haladnak az említett országokkal. A 2006-os bővítési stratégia amellett, hogy kijelölte a potenciális új tagokat, rögtön hozzátette, hogy „fontos biztosítani azt, hogy az EU fenn tudja tartani és el tudja mélyíteni saját fejlődését. A bővítés ütemének figyelembe kell vennie az Unió új tagok felvételére irányuló képességét." A bővítési procedúrának tehát már nem kell automatikusan és szükségszerűen beindulnia, amint valamely ország a kérelmét beadja, hanem függ az Európai Unió éppen aktuális befogadóképességétől is. Ez a fogalom természetszerűleg nehezen definiálható és értelmezhető: az Európai Bizottság - némileg rejtélyes 176 Külügyi Szemle
