Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)

2012 / 4. szám - ÚJ KIHÍVÁSOK A MAGYAR KÜLPOLITIKÁBAN - Tóth József Imre: Magyarország a vízdiplomáciai erőfeszítések középpontjában

Magyarország a vízdiplomáciai erőfeszítések középpontjában eszközrendszerét. Az amerikai titkosszolgálatok ez év elejére egy vízbiztonsággal kap­csolatos értékelést és 2040-ig szóló előrejelzést készítettek,7 amelyben foglalkoznak az Egyesült Államokat, valamint a Washington számára fontos szövetséges és partneror­szágokat érintő vízproblémákkal, a vízellátás globális kihívásaival, s az ezek kezelé­sében vállalható amerikai szereppel is. Ebben megállapítják, hogy az elkövetkező tíz évben a vízhiány destabilizáló tényezőt jelent majd az amerikai biztonsági érdekekre nézve, bár csak hosszabb távon, a helyzet súlyosbodásával, a vízhiány további növe­kedésekor számolnak azzal, hogy a feszültségek, konfliktusok katonai összecsapásba is torkollhatnak, valamint a vízterrorizmus is akkor válhat gyakoribbá.8 Foglalkoznak azzal a kérdéssel is, hogy az elkövetkező időszakban a talajvízkészletek szennyeződése visszaveti az élelmiszertermelést, s a vízhiány negatívan hat fontos kereskedelmi part­nereik gazdasági teljesítményére is.9 A kivezető utat a mezőgazdaság vízfelhasználá­sának csökkentésében látják, tekintettel arra, hogy a világ ivóvízfogyasztásának 70%-a ebben a gazdasági ágazatban történik. Ezt az öntözési módszerek megváltoztatásával, technológiai újításokkal tartják kivitelezhetőnek.10 Egyúttal az Egyesült Államok szá­mára komoly lehetőséget látnak arra, hogy vezető módon járuljon hozzá mind a prob­lémák kezeléséhez, a vízgazdálkodással és vízszabályozással kapcsolatos nemzetközi normák fejlesztéséhez, továbbá az amerikai megoldások, valamint a magas víztartalmú amerikai élelmiszerek globális terjesztésével kihasználhassa a helyzetből adódó keres­kedelmi, technológiai lehetőségeket.11 Az amerikai nemzetközi segítségnyújtás terén, valamint a gazdasági és katonai be­avatkozásokban, szerepvállalásokban is megjelenik a víz: afrikai polgárháborús öveze­tekben már sor került az amerikai haderők bevetésére a helyi ivóvízellátás biztosítása, valamint a vízszennyezések megakadályozása érdekében. Hasonló helyzetek adódhat­nak a Közel-Keleten és Ázsiában is. A vízhez való hozzájutás humanitárius és gazda­sági szempontjai miatt, továbbá a vízi közlekedés zavartalansága érdekében Washing­ton olykor szükségét láthatja a közvetlen vagy közvetett beavatkozásnak a konfliktus megelőzése, illetve további éleződésének megakadályozása érdekében. Erre jó példa a 2006-os gázai izraeli-palesztin vízügyi konfliktusban játszott amerikai szerep, a pa­lesztin víztisztító művek építéséhez világbanki keretben nyújtott támogatás. Említhet­jük továbbá azt az amerikai anyagi és technológiai segítséget is, amelyet Washington a Tiszán 12 évvel ezelőtt levonult ciánszennyeződés idején közvetlenül, valamint a Szent­endrén települt ENSZ Környezetvédelmi Iroda közvetítésével nyújtott hazánknak. Úgy tűnik tehát, a globális érdekeltségű Egyesült Államok a vízzel összefüggő biz­tonsági kockázatokkal fokozottabban számol, azokra megfelelő megelőző és válasz­stratégiákat dolgoz ki. Nemzetközi szövetségeseinek megválasztásában egyre nagyobb és proklamált szerepet kap az adott ország vagy entitás vízkészletekkel és vízi közleke­dési utakkal kapcsolatos földrajzi, stratégiai pozíciója, a vízgazdálkodással összefüggő cselekvési képessége. 2012. tél 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom