Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS - Pritz Pál: 20. századi szomszédaink - némi történeti visszapillantással
20. századi szomszédaink Ehhez „csupán" azt kell hozzáfűznünk, hogy - bár ennek belátása annak idején a nagy többség számára képtelenségnek tűnt, s ma sem mindenki számára magától értetődő - ekképpen a Szent István-i birodalom aláaknázásán is szorgoskodtak. Az összetartás szükségességét belátóak kisebbségben voltak. Kisebbségben volt bizony Tisza István gróf is, aki már 15 évesen is világosan látta: „... sokkal jobban szeretném, ha Magyarország mint különálló alkotmányos királyság, lemondva minden nagyhatalmi pretenziókról, saját érdekeinek kielégítésén dolgozhatnék, de a jelen nemzetközi viszonyok közt mindenkinek be kell azt látnia, hogy a magyar nemzet a szláv- izmussal szemben csak mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fele tarthatja fenn magát.. ."2 * Vajon kik is voltak azok a „németek"? Részben a Birodalom Lajtán túli területén élő német-osztrákokról, részben a Magyar Királyság alattvalóiként élt - a századfordulón éppen kétmilliós3 - németségről beszélünk. Ez utóbbiak is igen különbözőek. Míg az erdélyi szászok általában erős különállást mutattak, szívükben a magyaroktól elszenvedett (hol valós, hol valótlan) sérelmeiket hordozták, a magyarországi németek többsége magyar-német, ungarndeutsch tudattal élt. Leginkább akkor, ha megmaradt ősei földmíves vagy iparűző foglalkozásánál. Ha diplomássá vált, akkor zömében magyarrá asszimilálódott. Az értelmiségiként is németnek (is) maradók útja járható-járhatatlan- ságára két kitűnő férfiút említünk. És még az ő útjuk is elágazott. Az egyik Bleyer Jakab (1874-1933), a másik Gratz Gusztáv (1875-1946). Bleyer a pesti tudományegyetem germanizmus tanszékének professzora, 1919-1920- ban a magyar kormány nemzetiségügyi minisztere volt. Posztot azért vállalt, mert reményt látott az új Hungáriára. Tehát olyan országra, amelyben magyarként is németek maradhatnak. Ám a remény gyorsan tovaszállt. A politizáló professzor mindinkább borúlátó lett. Egyre több kétely gyötörte a tekintetben, hogy hazája lesz-e a megcsonkult ország a nyelvükhöz és kultúrájukhoz ragaszkodó németjeinek. Látta ugyan, persze, hogy látta a trianoni ország vezetőinek, gróf Teleki Pálnak, gróf Bethlen Istvánnak és széles látókörű munkatársainak példás nemzetiségi jogalkotását.4 Ám azt is figyelmez- te, hogy az állam helyi képviselői lépten-nyomon gáncsolták e rendeletek érvényesülését. így azután Bleyer Jakab uram a Birodalomhoz fordult, amely polgári demokratikus korszakában is segítette azokat a németeket, akik a választott hazájukban népi gyökereiket keresőket a disszimiláció útjára akarták támogatni. Nem szükséges különösebb fantázia ahhoz, hogy meglássuk, a hitleri állam (bár átmenetileg szándékát külpolitikai megfontolásokból leplezte) nem csupán ezt az utat folytatta, de mindeközben a nemzeti szocialista világ őrszemeit is akarta látni hazát cserélt gyermekeiben. 2012. tél 125
