Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Maróth Miklós: Az "arab tavasz"
Maróth Miklós összefüggő síita terület Irántól a Földközi-tengerig. Irakban, miután „demokratikus" választásokat tartottak, természetesen győztek a síita pártok, mert a lakosság nagyobb része síita. Korábban a kormány hagyományosan szunnita volt ugyan, de ezt a szunnita kormányzatot az amerikai beavatkozás több módon is ellehetetlenítette. Irak tehát síita befolyás alá került. Szíria immár évtizedek óta alavita (azaz síita) vezetés alatt állt. Az alaviták ugyan a lakosság kb. 10%-át teszik ki, de egyrészt hagyományosan a hadseregen belül keresték boldogulásukat, így arra nem a lélekszámúk arányában volt befolyásuk; másrészt a keresztény kisebbséggel is szövetséget kötöttek. Ez utóbbinak az aránya kb. 15%. Ketten együtt azonban a lakosság egynegyedét teszik ki, és egy ekkora kisebbség már képes biztosítani vezető pozícióját. Libanonban az utóbbi évtizedekben a népesedési és kivándorlási arányok következtében (a síiták szaporodási aránya a legnagyobb, ugyanakkor a keresztények hagyják el legnagyobb számban az országot) mára megváltoztak azok a viszonyok, amelyek alapján megalkották az állam alapítása idején az ország alkotmányát. Az akkor legkisebb közösség, a síitáké, mára a legnagyobb lett, míg az akkori legnagyobb közösség, a keresztény, mára már visszacsúszott a második helyre. Nem véletlenül követeli a síita kisebbség az alkotmány módosítását. A mai számszerű viszonyoknak megfelelően a legfőbb méltóságokat nekik kellene kapniuk. Ugyanakkor még mindenki emlékszik arra is, hogy a legutóbbi háborúban az izraeli hadsereg nem bírt el a síita milíciával. Azaz a mai Libanon nem azonos a húsz év előttivel. Az Irak-Szíria-Libanon-tengely azonban jelentősen átrajzolná az arab világ politikai térképét, és ebben sokan, de mindenekelőtt a szunnita államok, nagy veszélyt látnak. Irán tehát mindenképpen nyertese lehetne ennek a részben spontán, részben az amerikai beavatkozás gerjesztette folyamatnak, következésképp ellenérdekeltek mindazok az országok, amelyek ilyen vagy olyan politikai okoknál fogva szemben állnak vele. Első helyen kell megemlíteni Szaúd-Arábiát. Közismert, hogy nem túl régen az ország vezetői bejelentették, hogy hajlandók átengedni országuk fölött az izraeli repülőket, ha az iráni atomlétesítmények bombázására indulnak. Ez a muzulmán országok egymás közti, kötelező szolidaritásával szemben olyan lépés lenne, amely mellett eltörpül az, hogy a szíriai alavita rendszerrel szemben mozgósítsák és támogassák a belső szunnita erőket. Az utóbbi időben ugyanígy megfigyelhető volt Katar megnövekedett aktivitása is az arab világban. Több arab országban is fontos szerepet vállalt, így Líbiában például még katonailag is beleavatkozott a konfliktus rendezésébe. Több jel mutat arra, hogy Szaúd-Arábiának és Katarnak egyaránt szerepe van a megmozdulások kirobbantásában, és az ellenzék kitartása is sokban az ő tevékenységükkel magyarázható. 16 Külügyi Szemle
