Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ESETTANULMÁNYAI - Gazdik Gyula: Egyiptomi belpolitikai átalakulás a poszt-mubáraki korszakban
Egyiptomi belpolitikai átalakulás a fokozatosság elve alapján képzelik el. Az irányzat térségbeli hatalmi menetelése a posztwashingtoni konszenzus beköszöntének időszakára esik, amikor is a liberális elvekre épülő modernizáció felemás eredményei miatt a periferikus, félperiferikus társadalmakban az állam szabályozó szerepe, a tőkepiac ellenőrzése, bizonyos szociálpolitikai aspektusok érvényesítése jóval nagyobb szerepet kap, mint korábban. Az MT az arab tavasz kezdetétől aktív szerepet játszott a nacionalista rezsimek megdöntésére irányuló megmozdulásokban, s a kapcsolódások mellett sok vonatkozásban szemben áll a síita befolyás növekedésével együtt járó iráni hatalmi szándékokkal.2 Az átalakulás kihatásai a térségbeli hatalmi status cjuóban is módosulásokhoz vezettek: Törökország befolyása növekedett, Izrael izolációja erősödött, Irán expanziója megtorpant, az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni háborúban megtépázott tekintélye tovább hanyatlott. Washington a legfőbb stratégiai céljának - akárcsak a múltban, jelenleg is - az ottani nyersanyagforrásokhoz való hozzájutást, a katonai, piaci pozíciók biztosítását tekinti. Az ezt veszélyeztető ambíciók semlegesítése most elsősorban az iráni hatalmi törekvések elleni fellépést jelenti. Amerika ebben - első számú térségbeli szövetségese, Izrael mellett - főképp a gazdag, Perzsa (Arab)-öböl menti olajmonarchiákra támaszkodik. Az arab tavasz egyben vízválasztó az Egyesült Államok regionális politikájában is: Washington elfogadja, hogy a korábban politikai korlátozásnak, repressziónak kitett, de egy ideje a „demokrácia játékszabályait" elfogadó MT, illetve az általuk létrehozott csoportosulások a térség több államában fontos belpolitikai szereplők, akár kormánytényezők is legyenek. A váltás lehetősége közvetett módon jelen volt az amerikai elnöknek a közel-keleti fejleményekkel foglalkozó, 2011. május 19-én elhangzott, emlékezetes beszédében. Obama többek között hangsúlyozta, hogy országának nem pusztán a térség stabilitása, hanem az ott élő emberek legitim aspirációinak elősegítése is az érdeke. Ezért támogatni fogják a régióban zajló reformokat és a demokráciára történő átmenetet.3 Erről egyes elemzők nem sokkal a beszéd után úgy vélekedtek, hogy mivel a liberális demokráciának nincs komolyabb bázisa a térségben, a fennálló status Cjuo fő alternatíváját az „iszlámizmus" jelenti. így Obamának a „defenzív liberalizmus" jegyében meghirdetett új közel-keleti doktrínája ténylegesen ennek a pólusnak a politikai felülkerekedését segíti elő.4 A politikai struktúrákba most integrálódó iszlamista csoportok jelentős támogatást kapnak az arab olajmonarchiáktól, közülük is elsősorban Katartól, Szaúd-Arábiától s az Egyesült Arab Emírségektől. Ehhez azonnal hozzá kell tenni, hogy a kapcsolat eléggé összetett: a szaúdi és az emírségi vezető körökből az MT törekvéseit sokan bizalmatlanul kezelik, s biztosítékokat követelnek a „forradalomnak" a szerveződés által ösztönzött „exportjával" szemben. Ok inkább a szalafitákat támogatják, akik politikailag több térségbeli országban számottevően aktivizálódtak. De a két említett államban vannak olyan, befolyásos hatalmi tényezők is, akik szoros kapcsolatot tartanak fenn MT- vezetőkkel - nem is szólva az ottani alapítványokról, melyek a szerveződésnek jelentős 2012. tavasz 145
