Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ESETTANULMÁNYAI - Ladányi Éva - N. Rózsa Erzsébet: Magyarország és az "arab tavasz"
Ladányi Éva - N. Rózsa Erzsébet Action Service), melynek vezetője, Lady Catherine Ashton azóta mint az Unió külügyminisztere, külkapcsolatainak vezetője szerepel. Ez a változás - a nemzeti szinten „művelt" bilaterális külkapcsolati rendszer mellett - előrelépést jelent az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának megteremtésében és érvényesítésében, és így a magyar külkapcsolatokra is kihatással van. 2011 az Európai Unióban a közép-európai elnökségek éve volt, mivel az év első felében Magyarország, míg a másodikban Lengyelország töltötte be az Unió soros elnökének pozícióját. Bár korábban is volt már az újonnan csatlakozó államok valamelyike által adott elnökségi periódus (Csehország, Szlovénia), az Unió mégis - egyrészt a cseh elnökség problémákkal teli, másrészt a szlovén elnökség gyakorlatilag láthatatlan időszaka, valamint az amiatt, hogy mindkettőre a lisszaboni szerződést megelőzően került sor - különös jelentőséget tulajdonított a 2011-es elnökségi szakaszoknak. Egyrészt folyamatosan alakult a Külügyi Szolgálat és a nemzeti diplomáciák munkamegosztásának és együttműködésének gyakorlata, másrészt az elnökség maga szintén új tapasztalatot jelentett, és jelképesen is mintegy „szentesítette" az új tagok befogadását az Unióba. Magyarország és az arab tavasz Magyarországot, akárcsak az arab országokat, illetve a térség és a világ egészét, váratlanul és rosszkor érte az arab tavasz: egyrészt az arab államokban zajló események zöme a magyar uniós elnökség idejére esett, ami már önmagában is kihívást jelentett, de a Külügyi Szolgálat és az elnökség között a lisszaboni szerződés óta alakulóban lévő munkamegosztás is egyedi helyzetet teremtett. A magyar kormánynak úgy kellett az elnökségi feladatokat ellátnia, hogy miközben az arab tavaszból adódó bizonyos feladatok (elsősorban a humanitárius segítségnyújtás területén) reá hárultak, az uniós külpolitika irányítója Lady Ashton volt, így az arab tavasszal kapcsolatos külpolitikai tennivalók is az ő és a Külügyi Szolgálat kompetenciájába tartoztak. A magyar kormány feladata - ami gyakran kérdések, sőt kritika tárgyát is képezte a média és a közvélemény részéről - Lady Ashton és a Külügyi Szolgálat támogatása volt, miközben magától a „külpolitika-csinálástól" távol kellett maradnia. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Lady Ashton felkérésére a magyar külügyi vezetők többször is helyettesítették őt az egyes fórumokon, illetve - szintén Lady Ashton felkérése alapján - a magyar nagy- követségek látták el az Unió képviseletét azokon a helyeken, ahol az EU nem rendelkezett saját misszióval, így Líbia fővárosában, Tripoliban is.26 Ugyanakkor a magyar kormányzat és a külügyi vezetés végig következetesen kitartott azon álláspontja mellett, hogy az elnökség - Lisszabon óta - nem jelent felhatalmazást az uniós külpolitika gyakorlására vagy kezdeményezésére.27 136 Külügyi Szemle
