Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KONTEXTUSA - Csicsmann László: A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az "arab tavaszt" követő politikai átmenetben
A mérsékelt iszlamista mozgalmak Pártjának példáját veszik át. A valóságban azonban szó sincs függetlenségről, hiszen az anyaszervezetek, kihagyva az ifjabb iszlamista generáció tagjait, a politikában már tapasztalatot szerzett, de konzervatív középgeneráció tagjait jelölték a fő posztokra. Az iszlamista fiatalok például Egyiptomban is olyan mértékben elégedetlenek a változásokkal, hogy az anyaszervezetből való kilépéssel és új párt létrehozásával fenyegetőznek. A következőkben röviden összefoglaljuk az iszlamista szervezetek választási sikereivel kapcsolatos véleményeket. Az iszlamista pártok tehát megragadták az arab tavasz következményeként kibontakozó politikai lehetőségeket és pragmatikusan reagáltak az eseményekre. Az iszlamisták politikai integrációjával kapcsolatos pozitív várakozásokat azonban nemcsak a nyugati világban és Izraelben, hanem az érintett arab államokban is beárnyékolják a félelmek. Az iszlamista pártok választási győzelmével kapcsán a legnagyobb dilemma a szavahihetőség kérdése. A szakirodalomban már az algériai választásokkal kapcsolatban elterjedt az „egy ember, egy szavazat, egy alkalom" („one man, one vote, one time") elvétől való félelem.32 A kritikusok szerint az iszlamisták a demokráciát eszközként használva, eltéríthetik azt, és rákényszeríthetik az államra és a társadalomra az autoritárius elképzeléseiket. Az arab tavasz kapcsán tehát felerősödött az a félelem, hogy a mérsékelt iszlamista pártok választási győzelme nem a demokratikus akarat kiteljesedése, hanem éppen ellenkezőleg, az azzal való szembefordulás. Az iszlamisták választási szereplését támadók azt hangoztatják, hogy azok a gyakorlati példák, amikor az iszlám nagyobb szerepet kapott egy állam berendezkedésében (lásd Irán példája), kifejezetten diszkreditálják az iszlamizmus ideológiáját. Az arab tavasz kapcsán gyakran megfogalmazódik, hogy az iszlamisták az iszlám vallásnak a békés jellegét hangoztatják, miközben rejtegetik valós énjüket. A valós célok és a valós én leplezése, a takijje az iszlám vallással egyidős. Egyes izraeli és amerikai vélemények szerint, amelyeket a státusát féltő arab elit is oszt, az iszlamisták csak ideiglenesen mutatnak mérséklődést, a hatalmat megszerezve ismételten radikalizálódnak majd, és a saría rendelkezéseit kényszerítik rá az államra.33 A síita vallási tradícióból eredeztethető takijjét sikerrel sajátították el és alkalmazták azok az iszlamista mozgalmak, amelyek a földalatti, illegális működésben tettek szert gyakorlatra, mint például az egyiptomi Musz- lim Testvériség a nasszeri érában.34 A fenti vélekedések azonban - a konkrét tapasztalatok hiányában és az említett államok komplex politikai viszonyait figyelembe véve - megcáfolhatok. Az 1991-es algériai választásokat követően, a polgárháború kirobbanása és a választási eredmények érvénytelenítése miatt nem alakulhatott kormány, amelynek tevékenységéből következtetéseket tudnánk levonni. A 2006-os palesztin választások után pedig a nemzetközi közösség izolációs politikája akadályozta meg a Hamász-kormány politikai aktivitását. Irán és Szudán gyakran hangoztatott példája pedig nem feleltethető meg az arab világban működő, mérsékelt iszlamista szervezetek politikai szerepvállalásának. 2012. tavasz 111
