Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KONTEXTUSA - Csicsmann László: A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az "arab tavaszt" követő politikai átmenetben
A mérsékelt iszlamista mozgalmak folyamatokat - az arab tavasz eseményeit - kívánja tágabb kontextusba helyezni és az iszlamista mozgalmaknak a jelenleg is zajló politikai átmenetben betöltött szerepét elemezni. A posztiszlamista korszak Az elmúlt két-három évtized gyökeres átalakulást hozott az arab világban létező iszlamista szervezetek működése és politikai fellépése szempontjából. Az 1960-as, 70- es években számos országban meghatározó volt az ún. radikális kutbista irányvonal, amely nem egy esetben az arab köztársaságok kvázi szekuláris rezsimjeinek a fegyveres úton való megdöntését tűzte ki célul.15 Például 1981-ben Kháled al-Iszlámbúlí, az egyiptomi Iszlám Dzsihád tagja megölte a „fáraóként" nevezett Anvar Szadat elnököt. Az 1980-as években, de különösen a hidegháborút követően kialakult új világrendben mind a belső, mind a külső tényezők megváltoztak, s ez jelentősen érintette az iszlamista mozgalmak céljait és ideológiáját is. Omar Ashour munkája alapján az iszlamista szervezetek napjainkban ötféle irányzathoz sorolhatóak: 1. Az ikhvánizmus (ikhván = testvériség), amely elsődlegesen a globális Muszlim Testvériséget, illetve annak az egyes arab államokban működő „fiókszervezeteit" jelöli. Ezeket a szervezeteket - ahogy Ashour fogalmaz - a „választási demokrácia elfogadása, a relatív pragmatizmus" jellemzi, és jelentős népszerűségnek örvendenek. 2. A szalafizmus (szalaf= gyökerek) az iszlamizmus egy meglehetősen konzervatív, Szaúd-Arábiában gyökerező irányzata, amely esetenként nem utasítja el a választásokon való részvételt, ugyanakkor nem viszonyul negatívan a fegyveres erőszak alkalmazásához sem. 3. A dzsihadizmus (dzsihád = erőfeszítés) a szalafizmus ideológiai alapjaira épül, azonban attól eltérően, politikai céljai megvalósítása érdekében elsődleges eszköznek a fegyveres erőszak alkalmazását tekinti. A dzsihadizmus különösen az afganisztáni-pakisztáni térségben vert gyökeret. 4. A takfirizmus (takfír = hitehagyottnak nyilvánítás) lényege, hogy bizonyos muszlim közösségeket hitehagyottnak nyilvánít, és fegyveres vagy ideológiai harcot hirdet a kiközösített csoportokkal szemben. 5. Az al-Dzsaz’ara kizárólag Algériára jellemző, a nacionalizmus és az iszlamizmus kombinációját megtestesítő irányzat, amely támogatja a választásokon való részvételt, azonban amennyiben ebben a hatalom akadályozza, akkor a fegyveres eszközök alkalmazását sem tartja kizártnak.16 2012. tavasz 105
