Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdődy Gábor: Tradicionális történelmi identitás - modern politikai eszmerendszer. Antall József kereszténydemokrata politikai filozófiája és annak nemzeti történelmi beágyazottsága (Pritz Pál)
Könyvekről nélkülözhetetlen feltétele, mivel »attól van egyensúlyban egy ország, hogy a konzervatív értékektől ... a baloldali értékeknek a képviseletéig mindennek helye van a politikai palettán.« A pártok közötti elvszerű és korrekt vitáknak a plurális demokrácia játékszabályai alapján történő lefolytatását az egészséges demokratikus közösség működése, az egészséges nemzeti lelkiállapot nélkülözhetetlen alkotóelemének, a többpárti demokrácia természetes velejárójának tekintette. Meggyőződése volt ugyanis, hogy nézetkülönbség nélküli egység nem létezik, s az annak erőszakos létrehozására irányuló törekvéseket határozottan elvetette."14 „Határozottan megfogalmazta azonban kritikáját - így a kiegyensúlyozott ábrázolásra törekvő szerző -, amennyiben úgy érzékelte, hogy az ellenzék megsérti a demokratikus normákra alapozott játékszabályokat. Különösen veszélyesnek nevezte, ha »a velünk szemben álló oldal... folytatja a politikai gyalázkodást«, »a demokratikus rendet és a jogállamiságot aláásó politikát«, és megakadályozza a társadalom stabilitásához nélkülözhetetlen centrum megerősödését. Elutasította azt a gyakorlatot, amikor »nem eszmékért folyik a harc, hanem valóságos hatalmi és pénzügyi célokért,« s a demokraták feladatának, egyenesen kötelességének minősítette a folyamat megállítását. A kormány elleni támadásoknál sokkal súlyosabbnak tartotta, hogy a propaganda valójában »az egész parlament lejáratására is irányul«, melynek belátható következményeként komolyan tartott az alkotmányos rendet sértő, a szélsőségeket erősítő »weimarosodási folyamat« megindulásától."15 „Antall a jogállamiság minőségét messzemenően meghatározó stratégiai jelentőségű szféraként tekintett - olvassuk az újabb, bőrünkön nap mint nap érzett súlyos probléma taglalásaként - a sajtó, a kultúra, az oktatás teljes körű szabadságára, melynek korlátozását klasszikus liberális felfogásából eredendően csak azon a ponton tartotta megengedhetőnek, ahol az mások szabadságát, vagy jogait sérti. A demokrácia működésében megkülönböztetett funkciót tulajdonított a szabadság nélkülözhetetlen attribútumaként tisztelt sajtószabadságnak, melynek elválaszthatatlan tartozékaként ismerte el a kritika s a kommentár teljes szabadságát, a hazugságot azonban összeegyeztethetetlennek tartotta a demokratikus újságírói magatartással. Megengedhetetlennek nevezte továbbá, hogy »a tömegtájékoztatás műhelyei a pártok közötti politikai küzdelmek színterei legyenek«, mint ahogy minden eszközzel megakadályozandó torzulásként minősítve óvott attól, hogy »a nemzeti médiumokat valamely párt, szakmai közösség, művészi irányzat vagy üzleti érdekcsoport sajátítsa ki«. Meggyőződése szerint »ezek élére ezért olyan pártatlan, közmegbecsülésnek örvendő személyiségeket kell állítani, akik a szellemi életünket terhelő konfliktusok kiélezése helyett azok feloldására törekszenek.«"16 „Antall mintegy sajátjaként idézte - és mi is ezt idézzük, hiszen munkánk, létünk szempontjából a leglényegesebbről van szó - azt a Széchenyi István óta szinte közhelyként hangoztatott tételt, miszerint »a nemzeti megújhodáshoz kiművelt emberfőkre van szükségünk.« Ennek jegyében - emlékezteti az olvasót Erdődy Gábor - a kormányprogram hangsúlyos részévé emelte a művelődés ösztönzését, a nevelés társadalmi szerepének 194 Külügyi Szemle
