Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Sárváry Katalin: A fel nem fedezett Bibó: Bibó István és kortársai a diplomácia első világháborúban bekövetkezett válságáról
Sárváry Katalin A francia forradalomban elszabadult erőszakhullám nem maradt Franciaország belügye. A napóleoni háborúk során elárasztotta egész Európát. A kontinens leghatalmasabb országának külpolitikája valamennyi ország sorsát meghatározta, akárcsak Németországé az első világháborútól kezdődően, vagy Amerikáé a második világégés után. Nem véletlen, hogy a klasszikus szerzők közül sokan a nemzetközi kapcsolatokat a nemzetközi rendszer legerősebb államának külpolitikáján keresztül vizsgálják.23 Végül is Bibó is ezt teszi, amikor a francia forradalomra és a napóleoni háborúkra vezeti vissza Európa egyensúlytalanságát:24 A demokrácia nagy vállalkozásának legvakmerőbb fordulata az volt, amikor a francia forradalom felmondotta azt a kompromisszumot, melyet a középkori egyház a keresztény monarcha és a keresztény lovag eszményeinek kitűzésével az uralmi és születésrendi társadalmi szervezettel kötött. A francia forradalom eszmei erőben messze túlszárnyalta Európa politikai és társadalmi fejlődésének bármelyik más forradalmi fázisát. Azzal, hogy nekiindult a kereszténység által megszelídített, de egyben megszentelt és védett monarchia és arisztokrácia megdöntésének, és ad oculos bemutatta, hogy nem dől össze a világ e belső erejüket elvesztett bálványok detronizá- lásával, rengeteg ballaszttól szabadította meg Európa politikai és társadalmi fejlődését. Innen az alkotó energiáknak az az óriás méretű kiáradása, mely a 19. századot jellemezte. Más oldalról azonban a francia forradalmat tökéletes forradalomnak - olyannak, amely úgy szabadít fel lekötött alkotóerőket, hogy aránylag kis mértékben bénít meg más eleven erőket - nem lehet mondani. A francia forradalom, ellentétben az angol és az orosz forradalommal, fejetlen forradalom volt, hamar kicsúszott nemcsak megindítói, hanem to- vábbvivőinek kezéből is, és a politikai nevelés összefüggő folyamata helyett a bizonytalanság örvényébe és a tehetetlen kapkodás rémületébe zúdította mind cselekvő, mind szenvedő szereplőit. Az ebből származó hisztérikus félelmet azóta sem heverte ki az európai emberiség, s Angliát kivéve azóta sem tudott a nyugodt, elfogulatlan bátorság lelkiállapotában politikát és társadalmi reformot csinálni. A félelemnek és megrázkódtatásnak ez az állapota hozta létre a politikai lelkületnek azokat a szertelen és romantikus képleteit, melyek Európa politikai életét egyensúlytalanná tették.25 A nemzetközi közösség meghatározó szereplői, a nagyhatalmak politikáján keresztül a nemzeti és a nemzetközi politika összekapcsolódik. Ennek oka, hogy valóban, a szó szoros értelmében nagyhatalmakról beszélhetünk: olyanokról, amelyek hatalma messze túlmutat országhatáraikon. Az európai léptékű háborúkat gyakran egyetlen nagyhatalom vívja Európa valamennyi állama ellen, több éven/évtizeden keresztül: elég a napóleoni háborúkra vagy az első és második világháborúra gondolni. A szuverenitás intézményének valamennyi állam részéről történő elfogadása annak beismerése, hogy pusztán hatalommal egyetlen európai állam sem képes megőrizni a 180 Külügyi Szemle