Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Kiss ]. László elkerülhetővé teszik az unilaterális lépések kényszerét. Az alkotmányválság kudarca után Berlin számára az euróválság nyitotta meg a lehetőséget arra, hogy az unió tehessen egy lépést a gazdasági és szociális föderalizmus (újra)élesztésével a politikai unió irányába, s az intézményekben meglévő hatalmát és az intézmények által megvalósuló befolyását érvényesítse. Ám a politikai unió irányába tett lépések elmélyíthetik az eurózónán belüli és az azon kívül eső államok közötti különbségeket, s újraéledhet a két- vagy többsebességű unióról szóló vita. Az euróválság jól mutatta, hogy egyidejűleg léteznek a német vezetőképesség iránti igények, ám a német dominanciával szembeni fenntartások is. A német politikai és akadémiai elit egy része ezért hangsúlyozza, hogy amíg az EU-ban ilyen érzések és magatartások vannak, addig fennáll a veszély, hogy Németország elveszíti hitelességét, amely éppen az unió jövőjének alakítása szempontjából nélkülözhetetlen. Emellett az állandóan növekvő periféria és egy zsugorodó centrum perspektívájában jóval nehezebb eltervezni az unió fejlődési irányait, és a belpolitikai kényszerek, valamint a Franciaországgal összetettebbé váló viszony mind nehezebbé teszi a német kormányok számára is az európai napirendek megfogalmazását. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az eurózóna 2010. évi válságát kirobbantó okok a válság után is fennmaradnak, mivel máról holnapra a valutaövezet dél-európai tagállamai és Németország közötti makrogazdasági egyensúlytalanságok, a versenyképesség és a stabilitási kultúrák közötti különbségek nem szűnnek meg, nem szólva az eurózónán kívül eső kelet- és közép-európai tagállamok helyzetéről. További kérdés, hogy a 2013-ra előirányzott állandó pénzügyi alap, a gazdaságpolitikák koordinálása és a költségvetések ellenőrzése elégséges lesz a gazdaságpolitikai és pénzügyi stabilitás fenntartására, s a szabályok szigorítása kiállja-e a gyakorlat próbáját. Berlinnek a jövőben is különleges felelősség van annak érdekében, hogy Európát egybetartsa, megakadályozva az eurózóna „északi" és „déli" megosztottságának polarizációját és a kívül eső országok leszakadását, nem kevésbé saját társadalmában az euróellenes mozgalom vagy párt kialakulását.61 Ela Berlin számára a „normatív európai" szerepe az intézményeken belül és az intézmények által továbbra is a megfelelőnek tartott magatartás, az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Németország az egyesülés óta fokozatosan, de mind határozottabban érvényesíti érdekeit, olyan módon, ahogy az francia és brit részről megszokottnak számít. Németország vezetői egy 27 tagú unióban már magától értetődően nem állíthatják, hogy minél inkább európaiak vagyunk, annál inkább németek, így azt sem, hogy „ami Berlinnek jó, jó az EU-nak is és vice versa". Az Európai Központi Bank tartózkodó pénzpolitikája, a szigorú takarékossági kurzus Németországnak és az unió magországainak előnyére szolgál, míg a közösség peremállamainak reformtörekvései számára nem mindig tekinthető előnyösnek. A német kormány látványosan utasította vissza a Bizottságnak azt a javaslatát, amely a versenyképességben élen járó országok 64 Külügyi Szemle
