Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Kiss J. László sőt jelen van már az a negyedik nemzedék is, amely szocializálódásának meghatározó részét már az egyesült Németországban élte át. A nemzedékváltásnak ez a folyamata arról tanúskodik, hogy az egykori vizionárius politikusokkal szemben a politika vezetését a technokraták veszik át. Ha Kohl és Merkel nemzedékét állítjuk szembe, úgy az „érzelemeurópai" („Gefühls-Europäer") az „észeurópaival" („Kopf- Europäer") állítható szembe. Merkel az uniót egy „bejegyzett egyesületnek" tekinti, amelynek az államok a tagjai. Kohl egy „európai családban" gondolkodott, s éppen az „érzelemeurópaisága" vezetett oda, hogy olyan államok is, mint Görögország a valutaövezet tagja lehetettek, bár sokak számára kétséges volt, hogy Athén valóban képes-e a stabilitási kritériumoknak eleget tenni.38 A „normatívan leszerelt nemzedék" vitája mellett egy másik narratíva a „brit példával" áll összefüggésben. A „brit" narratíva szerint az euróválságban Angela Merkel az „újmódi Thatcher" és Németország a „brit Európa-politika" útjára lépett, amely már a „különút" vagy az „egyedüli út" („Sonderweg" vagy „Alleingang") látszatát kelti, és számos kulcskérdésben a Franciaországgal szemben meglévő különbségek növekvő akadályt jelentenek az európai együttműködésben.39 Ez a „britként" jellemezhető narratíva korántsem új, hiszen már a schröderi Európa-politika értékelésében is megtalálható volt a „felvilágosult önérdekek" gondolata, az európai és német érdekek szétválaszthatósága, sőt az uniós költségvetéshez való csökkenő német hozzájárulás jellemzéseként a „brit példára" való hivatkozás. Ám a Szövetségi Köztársaság esetében a „brit példa" számos lényeges ponton ellentmond a tényeknek és a lehetőségeknek. A szociáldemokrata kancellár az uniós költségvetés kérdésében többször szóvá is tette ugyan kritikai véleményét, de végül mindig az európai érdekeknek adott elsőbbséget, és az euroszkepticizmus Schröder kancellársága alatt is a politika tabutémái közé tartozott.40 Német szempontból a brit példa követése más okból sem lehetséges, és nem is kívánatos. Németország ugyanis - eltérően Nagy-Britanniától - az uniós kereskedelem legnagyobb haszonélvezője, ezért egzisztenciális érdeke a belpiac és az eurózóna fenntartása. Franciaországgal és Nagy-Britanniával szemben a német politikában a nemzeti érdekek követésének a politikai rendszerben rejlő akadályai is vannak. A német politikai rendszert ugyanis nagyfokú intézményi pluralizmus jellemzi, azaz számos autonóm szereplő - mint a tartományok, a Bundesbank, az alkotmánybíróság stb. - képes volt, és ma is képes vétójogával élni, és ez időről időre korlátozhatja a központi állam hatalmát. Ezért a politikai irodalom a német államot hajlamos „félszuverénnak" tekinteni. Ezen felül Németországot nagysága és központi kontinentális helyezte „egyenlőbbé" teszi, mint a többi tagállamot, és amennyiben szűkén felfogott nemzeti érdekeit nem europaizálná, és azokat több más tagállamhoz hasonlóan követné, akkor ez a fejlődés az unión belüli renacionalizálódást erősítené.41 Az euróválságban tanúsított német magatartás egy másik jellemző narratívája Berlin „új" Európa-politikájában egy „új neogaulle-ista Németország" kialakulásának 54 Külügyi Szemle
