Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Magyarics Tamás: Az unipoláris rend menedzselése. Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után
Az unipoláris rend menedzselése erőfeszítéseket tesznek kulturális téren. Elsősorban a Peking által százas nagyságrendben életre hívott Konfucius Intézeteket lehet említeni ebben az összefüggésben,35 de Moszkva is jelentős haladást ért el ezen a téren (Russzkij Mir központok): a „puha hatalom" terén történt lemaradás lefaragása a hivatalos politika szintjére emelkedett. Míg a kínai public diplomacy célja a békés fejlődés, harmónia, kölcsönösen előnyös megoldások és a stratégiai partnerség elősegítése, az orosz kulturális és kutató központok egy, a nyugati liberális demokráciától eltérő modellt sugallnak: egy olyan alternatívát, amely a kollektivizmusra, a hagyományokra és az ortodox kereszténységre épít, a Nyugat „kiüresedett" individualizmusával és anyagiasságával szemben. Jegyzetek * A tanulmány az OTKA K 76153 számú kutatásának keretében készült. 1 Klasszikus példaként megemlíthető a brit és francia visszavonulás az 1956-os szuezi válság idején vagy a német reagálások akár a Jimmy Carter által erőltetett ún. neutronbomba-telepítés, akár az 1980-as évek első felében, a szovjet SS-20-asok ellensúlyozására telepített „eurórakéták" ügyében. 2 Vannak, akik a „részvényes hegemónia" metaforát használják az Egyesült Államoknak a hidegháború alatt a saját érdekszférájában gyakorolt dominanciájára. 3 Vő. például: Chris Patten - Richard Perle: „Les relations entre l'Europe et les Etats-Unies". Commentaire, No. 101. (2003). Printemps, 9. o. 4 G. John Ikenberry - Charles A. Kupchan: „Liberal Realism. The Foundations of a Democratic Foreign Policy" . The Interest, No. 77. (2004). 44. o. 5 A kifejezést Ikenberry és Kupchan vezette be. Uo. 41. o. 6 Michael Lind: The American Way of Strategy. New York, etc.: Oxford University Press, 2006.129. o. 7 A hegemóniák típusairól bővebben lásd: lan Clark: „Bringing Hegemony Back in the U.S. and International Order". International Affairs, Vol. 85. No. 1. (2009). 23-36. o.; Donald E. Neuchterlein: Defiant Superpower. The New American Hegemony. Washington, D.C.: Potomac Books, 2007. 5-6. o. A szerző még megkülönbözteti a neokonzervatívok által szorgalmazott unileterális hegemóniát a konzervatív idealisták által szorgalmazott kooperatív (együttműködő) hegemóniától. 9. o. 8 Lásd Romsics Gergely: „Az amerikai hegemonikus rend teorizálása a kilencvenes évek realistaliberális szintézisében". OTKA, 2009-2011, http://www.hiia.hu/doc/files/Projektek/OTKA/OTKA_ RG.pdf, 2010. szeptember. 9 Lásd az ún. Mansfield-kiegészítéseket az 1960-as évek végén. 10 Robert Kagan ezt a megközelítést nevezte „kantinak", ellentétben az amerikaiak többsége által a nemzetközi kapcsolatok természetéről vallott, hagyományosnak nevezhető „hobbesi" felfogással. Kagan szerint a második világháború után paradigmaváltás történt; előtte a nyugat-európaiak és az amerikaiak (legalábbis a politikai elitek) pontosan ellenkező álláspontot foglaltak el. 11 Ivó Daalder - James Goldgeier: „Global NATO". Foreign Affairs, Vol. 85. No. 5. (2006). 12 Erről a kérdésről bővebben lásd John G. Ikenberry: After Victory. Princeton, NJ: Princeton University Press, 2000.17. o. 13 A neokonzervatívok nemzetközi kapcsolatokról kialakított nézeteiről bővebben lásd Békés Márton: Amerikai neokonzervativizmus. Egy kisiklott ellenforradalom. Budapest: Századvég, 2008.199-230. o. 2011. ősz 33
