Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Magyarics Tamás: Az unipoláris rend menedzselése. Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után
Magyarics Tamás A NATO immár közhelyszerűen sokat hangoztatott és Lord Ismay-nek tulajdonított alapelve az amerikai vezetők számára a hidegháború után sem vesztette el az aktualitását, noha a politikai korrektség miatt ezt nem nagyon hangoztatják. Ám ettől eltekintve, tény marad, hogy a NATO az egyetlen olyan formális szervezet, amely az Egyesült Államokat „európai" hatalommá is teszi. Egyértelmű, hogy Washington jelentős geopolitikai hátrányba kerülne, ha feladná itteni pozícióit; a szervezet bővítése olyan közép- és kelet-európai államokkal, amelyek hallgatólagosan ugyancsak elfogadják az ismay-i aforizma igazságát, többek közt Washington európai jelenlétének az erősítését is jelentik. (Ez az Egyesült Államok és a régió országai közötti „realista alku".) Németország (és Japán) „feltartóztatása" is része volt a hidegháborús amerikai nagy stratégiának; ezt a célt szolgálta a két ország erőteljes denacionalizálása - katonailag, gazdaságilag, politikailag, sőt, kulturálisan is. Ez a törekvés nem vesztett érvényéből ma sem: így, például, továbbra is az amerikai nukleáris védőernyő garantálja, végső elemzésben, a két ország biztonságát. Végül, Oroszország (és Kína) ugyancsak az amerikai feltartóztatási politika tárgya: esetükben azonban Washington célja annak megakadályozása, hogy akár globális, akár regionális versenytársaivá váljanak. Irányukban azonban annyit változott az amerikai stratégia, hogy egyes területeken elmozdult a „német" vagy „japán" megoldás felé: azaz Moszkva és Peking világkereskedelmi szervezeti (WTO) tagságának támogatásával a globális szabadkereskedelmi rendszeren belül próbálja - legalábbis bizonyos mértékben - ellenőrizni és egy „nyitott" társadalom felé orientálni ezeket a még mindig többé-kevésbé zárt társadalmakat.14 Sőt, 2009-ben Washington „stratégiai biztosítást" (strategic reassurance) ajánlott fel Pekingnek. Ez annyit jelent, hogy az Egyesült Államok nem próbálja meggátolni Kína globális nagyhatalommá emelkedését, ennek fejében viszont azt várja a kínaiaktól, hogy „biztosítsák" a nemzetközi élet szereplőit, hogy nem fognak fenyegetően fellépni ellenük, és „felelősségteljes" magatartást tanúsítsanak, azaz vegyék ki részüket a nemzetközi rendet veszélyeztető kihívások kezelésében - a nemzetközi terrorizmustól egészen a klímaváltozásig.15 Washington számára viszont akár középtávon (15-20 év), de hosszú távon mindenképpen gondot fog jelenteni, hogy a fenti célok némelyike egymással ellentmondásba kerülhet. Például: Oroszország demokratizálása, „nyitott társadalommá" válása csökkentheti a Moszkvával szemben még mindig sok helyen meglévő európai ellenérzést, aminek egyik következménye az lehet, hogy még erőteljesebben fogják megkérdőjelezni az amerikai (katonai) jelenlétet a kontinensen. Más szavakkal: a NATO belülről omolhat össze (imploding). Ugyanakkor az is a lehetséges forgatókönyvek közé tartozik (s már vannak is arra utaló jelek), hogy egy túlságosan meghittnek tekintett németorosz együttműködés fájdalmas történelmi emlékeket idéz fel Közép- és Kelet-Euró- pában, és lehet, hogy a térség országai - realista alapon - az Egyesült Államokban keresnek ellensúlyt a tandemmel szemben. Ez esetben a NATO-n belül egy (cooperi 22 Külügyi Szemle
