Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Magyarics Tamás: Az unipoláris rend menedzselése. Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után
Az unipoláris rend menedzselése unilateralista jelleget öltött, illetve kettős mércét jelentett, hiszen az Egyesült Államok a világ katonai hatalmának minél nagyobb részét kívánta monopolizálni, miközben másokat fegyverzetcsökkentésre akart rávenni. A „biztosítás" (reassurance) azt az ígéretet hordozta, hogy ha nem próbálják globális hegemóniáját veszélyeztetni, akkor Amerika cserébe garantálja a biztonságot. Végül, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása (nonproliferation) magában foglalta a fenti két elem lényegét: egyoldalú katonai előny az Egyesült Államok számára és biztonsági garanciák azoknak, akik ezt a helyzetet elfogadják.6 Ez a stratégiai triád végső soron egy paradigmaváltás lehetőségét is magában hordozta: a hidegháborús, ún. koalíciós hegemóniától az olyan, egyéni (singular) hegemónia felé, mint ami a Brit Birodalmat jellemezte a 19. század nagy részében.7 Intézményrendszer Az Egyesült Államok a második világháborút követően egy olyan intézményrendszert alakított ki a saját befolyási övezetében, amely ún. jótékony hegemón (benevolent hegemon) pozíciót biztosított számára. Többen önellentmondásnak tartják a kifejezést: véleményük szerint a hegemónt éppen az jellemzi, hogy a saját érdekeinek megfelelően tudja alakítani, illetve ellenőrizni a nemzetközi rendet, s szükségszerű, hogy ezt más államok érdekeinek rovására tudja csak megtenni. E gondolat hátterében a nemzetközi kapcsolatok realista felfogása található, amely szerint - röviden - a nemzetközi életben minden állam célja az érdekmaximalizálás. Továbbá, burkoltan, ez nulla összegű játékot is jelent: egy állam csak mások rovására juthat erőforrásokhoz, stratégiai fontosságú területekhez stb. Mások viszont - elsősorban a liberális internacionalisták - úgy vélik, a nemzetközi életben nem szükségszerű az egymás rovására történő érdekérvényesítés; létezik win-win helyzet is, amelyben az érintett felek egyaránt előnyökhöz jutnak. A világtörténelem korábbi hegemónjai - a rómaiaktól a britekig - az alávetett területek és népek rovására szerzett, egyoldalú előnyökre törekedtek. A második világháború utáni amerikai újítás abban rejlett, hogy a nyilvánvaló saját hasznuk és kiváltságaik mellett, önkorlátozó módon lemondtak az (általuk ellenőrzött) nemzetközi renden belül az egyoldalú előnyszerzésről, és a rendszeren belüli államoknak rendkívül nagyvonalú előnyöket biztosítottak - így pl. a legyőzött Németországot és Japánt erős gazdasággal rendelkező parlamenti demokráciává alakították. Kicsit tágabb körben, Washington lehetővé tette, segítette és szorgalmazta Nyugat-Európa gazdasági újjáépítését és integrációját. A folyamat „realista alkuja" abban rejlett, hogy az Egyesült Államok szállította az ún. kemény biztonsági garanciákat ezeknek az államoknak - azaz, közvetve, megakadályozta azt, hogy egyes korábbi nagyhatalmak bármely hatalmi dimenzióban potenciális vetélytársai lehessenek. (Ez a döntés most, amikor az Egyesült Államok globális hegemón szerepre aspirál - miközben a hatalom egyes, elsősorban gazdasági 2011. ősz 19
