Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)

2011 / 2. szám - AFRIKA - Csizmadia Sándor: Nicolas Sarkozy és a "Francafrique" paradoxonjai

Csizmadia Sándor szerint Alassane Ouattara a „külföld jelöltje", mellesleg Nicolas Sarkozy barátja. A fran­cia elnök szerint Franciaországnak nem volt jelöltje.59 A WikiLeaks bizalmas dokumentumai szerint 2009-ben az amerikai kormány már kételkedett a Sarkozy-féle szakításban, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy könnyebb be­szélni a Fran^afrique felszámolásáról, mint a felszámolást ténylegesen végrehajtani. A francia elnök „alulértékelte a kihívás merészségét, és túlértékelte a képességeit".60 Tény, hogy hivatalba lépése után Nicolas Sarkozy megszüntette az Élysée-palota önálló „afrikai sejtjét", amit az elnöki diplomáciai struktúrába integrált. De a Védelmi és Nemzetbiztonsági Tanács (CNS) létrehozásával az elnök megerősítette a külügymi- nisztériumi diplomácia ellenőrzését, ami még nagyobb lehetőséget biztosít neki, hogy személyesen irányítsa a külpolitikát, az afrikai politikát is beleértve, amely változatla­nul kívül esik a parlamenti ellenőrzésen.61 Megállapítható, hogy „a korábbi korszak hálózatai" és a „nem hivatalos megbízot­tak", amelyekkel és akikkel Sarkozy már a cotonou-i beszédében jelezte a szakítási szán­dékát, ma is működnek. Ennek bizonysága például a már említett libanoni származású, Szenegálon született „síita muzulmán" francia ügyvéd, Robert Bourgi, aki ma Francia- ország afrikai diplomáciájának egyik legbefolyásosabb „háttérembere". Ennek ellené­re Bourgi fontosnak tartja a médiaszereplést. Egy televíziós műsorban, melyben Omar Bongóról emlékeztek meg, eldicsekedett azzal, hogy Omar Bongót „papának" szólítot­ta. Az ő tevékenysége és a hivatalos diplomácia interferenciájára vonatkozó kérdésre vá­laszolva Bourgi határozottan kijelentette: „párhuzamos diplomácia mindig létezett."62 Mint minden állam, Franciaország is a politikai és gazdasági érdekeit követi a világ országaival fenntartott kapcsolataiban. Az egymást követő francia elnökök és kormá­nyaik hosszú időn át lényegében azt kommunikálták hivatalosan, hogy az afrikai kon­tinensen Franciaországot morális kötelességek és történelmi kötelezettségek vezérlik, de a tények gyakran mindennek a torzképét mutatták. A meghozott, de nem felvállalt döntések, az egyes országoknak szubjektíve nyújtott kedvezmények vagy támogatások átláthatatlanná tették a francia politikát Afrikában. „Ida Franciaország új alapokra akarja helyezni kapcsolatait Afrikával, mindenek­előtt fel kell ismernie és fel kell vállalnia az érdekeit Afrikában" - jelentette ki Sarkozy Fokvárosban. Ha ez a kijelentés egy stratégia megfogalmazásának az alapja, akkor az afrikai politikát annak alapján kell folytatni. Például világosan meg kell határozni, és nyilvánosságra kell hozni az afrikai partnereknek nyújtott támogatások kritériumait - inkább, mint a történelmi kötelékekhez és a hatalomban lévő személyekhez ragasz­kodni. Napjainkban nem kevesebb, mint hat minisztérium és államtitkárság lép fel Af­rikában, néha ellentmondásos napirendekkel. Az egykori gyarmatokkal kötött védelmi és katonai együttműködési szerződések teljes felülvizsgálata az első lépést jelenti Franciaország afrikai imázsának javításá­hoz. A francia kormánynak, hogy megossza az afrikai jelenlét politikai költségeit 168 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom