Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kökény Andrea: Fiaskó: george Clinton Gardner levelezése az amerikai-mexikói határfelmérésről (1849-1854)
Könyvekről a határvidéket, csak egy részét jelentették azoknak a nehézségeknek, amelyekkel a határkijelölő bizottság tagjainak nap mint nap meg kellett küzdeniük. Települést - San Diego, El Paso del Norte és Matamoros kis városán kívül - egyet sem találtak út közben. Néhány szakaszon a Gila, illetve a Rio Grande folyómedrének legmélyebb részén kellett kijelölniük a határt, ami már önmagában véve is kemény feladat volt. Máshol viszont, „tereptárgyak" és egyéb viszonyítási pontok hiányában, tulajdonképpen a „semmi közepén" kellett kimérniük, kijelölniük azt - a fontosabb pontokon a keleti partról hozatott márvány, illetve vas oszlopokkal. Mindezt egy olyan vidéken, amelyen akkoriban még nagyrészt különböző indián törzsek éltek, akiknek semmi okuk nem volt arra, hogy figyelembe vegyék a két szomszédos ország diplomatái által megállapított határokat. így aztán nem csoda, hogy a munka közben szinte végig anyagi nehézségekkel, eszköz- és utánpótláshiánnyal küzdő amerikai határbizottság, amelynek létszáma néha a negyven főt is elérte, gyakran megfogyatkozott. George Clinton Gardner végigjárta az egész útvonalat - bizonyos szakaszait nem is egyszer -, s bár az amerikai és a mexikói bizottság számos magas rangú tagjától maradt fenn írásos beszámoló, amelyek közül néhányat ki is adtak, az ő levelezése teljesen más nézőpontból mutatja be a földmérők munkáját. Beosztottként dolgozott, de jól ismerte mindazokat a feladatokat, a szervezés logisztikai és anyagi nehézségeit és a háttérben húzódó politikai csatározásokat, amelyek közepette végül kijelölték az új határt. Személyes hangvételű levelei különleges forrásai a korszak történetének. Olvasásuk közben az is nyilvánvalóvá válik, mire utal a címben a fiaskó, miért tekinthető a határbizottság több mint öt évig tartó tevékenysége kudarcnak. A kötet szerkesztői, Jane Lenz Elder és David J. Weber fontos adalékkal szolgálnak a mexikói-amerikai határvidék történetéhez. 1996-ban közösen alapították a dallasi Southern Methodist University történelem tanszékéhez kötődően az Egyesült Államok délnyugati határvidékének kutatására specializálódó intézetet (William P. Clements Center for Southwest Studies). Jane Lenz Elder 2001 óta vezető könyvtárosként dolgozik, kiállításokat rendez és publikál. David J. Weber pedig az intézetet olyan történészműhellyé és kutatóközponttá alakította, amely számos mesterszakos és doktorandusz hallgató pályájának kiindulópontjává, a szakma legrangosabb képviselőinek bázisává vált. Sajnos, mialatt a Gardner-levelezés kiadásán dolgozott, gyógyíthatatlan betegséggel kellett megküzdenie, s 2010 augusztusában, néhány hónappal a kötet megjelenése után elhunyt. Az utolsó munkájáról készült ismertetővel David J. Weber emléke előtt is kívánok tisztelegni. Kökény Andrea 206 Külügyi Szemle