Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kökény Andrea: Fiaskó: george Clinton Gardner levelezése az amerikai-mexikói határfelmérésről (1849-1854)
Könyvekről követően közösen állapodtak meg a kijelölendő határvonalban, hanem sok esetben egymás munkáját kiegészítve, segítve tulajdonképpen együtt dolgoztak. A munka elkezdését nehezítették a hatalmas távolságok. Főleg az amerikaiaknak nem volt egyszerű a szerződésben meghatározott találkozóhelyre, San Diegóba eljutniuk. Legtöbbjük a fővárosból, Washingtonból indult útnak. Egy meghatározott időpontban New Orleansben kellett jelentkezniük, hogy aztán közösen hajóra szállva eljussanak Panamába, onnan pedig, szintén hajón, Kaliforniába. A több ezer kilométeres távolság megtételéhez már önmagában hetekre, hónapokra lett volna szükség. A szélsőséges időjárási körülmények (például az Ohio folyó befagyása, a Panamában tomboló hőség) vagy a kolerajárvány, mely New Orleansben és Panamában egyaránt rengeteg áldozatot követelt, legalább annyira nehezítették és késleltették az utazást, mint az 1848-ban kezdődő aranyláz miatti tömeges kivándorlás Kaliforniába. Panamában szinte lehetetlen volt feljutni a nyugati partra tartó hajókra - hiába voltak a határkijelölő bizottság tagjai a kormány megbízottai. Arról nem is beszélve, hogy közülük jó néhá- nyan maguk is inkább szerencsét próbálni indultak, főleg, hogy ellátásukat az amerikai kormány nem biztosította megfelelően. A pénzügyi nehézségeknek és a szervezés akadozásának politikai okai voltak. Amikor ugyanis a határkijelölő bizottság vezetőjét és tagjait kiválasztották, még a demokrata párti James K. Polk volt az Egyesült Államok elnöke. Az 1848-as választást azonban a képviselőházban is többséget szerző Whigek jelöltje, Zachary Taylor nyerte, így a leköszönő elnök által kinevezett földmérők addig semmiféle támogatást nem remélhettek Washingtontól, amíg az új kormány nem küldte a helyszínre saját megbízottját. Szinte még útnak sem indultak, már bizonytalan volt a küldetésük sorsa. Ráadásul az új elnök által kinevezett új vezető, John C. Frémont, pozíciója elfoglalása és elődjének visszahívása helyett inkább Kalifornia szenátori székéért indult harcba (és nyert). Úgy tűnt, a politikai előnyszerzés fontosabb volt, mint hogy minél rövidebb idő alatt és minél kisebb költséggel teljesítsék a békeszerződés pontjait. A határbizottságok végül 1853 őszére végezték el feladatukat. Amikorra azonban befejezték a mexikói-amerikai határ kijelölését, egy új szerződés tulajdonképpen feleslegessé is tette addigi munkájuk egy részét. 1853 júliusában ugyanis James Gadsden arra kapott megbízást az akkor már újra demokrata párti elnöktől, Franklin Pierce-től, hogy szerezze meg a korábban is vitatott, a Gila folyótól délre eső részt is Mexikótól. A Gadsden-vásárlás nyomán az Egyesült Államoké lett a Mesilla-völgy, az a keskeny földsáv, mely az Egyesült Államok számára feltétlenül szükséges volt az ország déli részén megépítendő transzkontinentális vasútvonal szempontjából.3 A mexikói és az amerikai kormány megbízottai 1854. november végén találkoztak, s a következő év szeptember végére elkészítették az új határ felmérését. George Clinton Gardner levelezésében erről az időszakról már nem olvashatunk, mert közben egy újabb megbízás miatt az északnyugati határvidékre, Oregon 202 Külügyi Szemle
